Balogh Artúr a cigányság egyik fő megmondóembere, akinek – saját bevallása szerint, ami ITT (RomNet-es hivatkozás - nem egy nevenincs blogé!) is ellenőrizhető – [cigány]tömegek állnak a háta mögött. Emiatt nem is lehet marginális jelenségként kezelni azt, amit mond.

Mit is mond? Uszít. Kőkeményen. Tegnapelőtt már hivatkoztuk egyik (álnéven írt) cikkét, amiben szintén az utcára akarta terelni a cigókat. Ezt tegnap immár saját néven folytatta. Legújabb, eredetiben ITT található (igen, ez is RomNet-es hivatkozás – segílyesék egyik fő médiuma semmi kivetnivalót nem talál Balogh úr hangvételében és „mondanivalójában”), alább teljességében olvasható cikkéből kiderül, hogy, idézzük, „A nyugodt személyes  kommunikáció náluk nem dívik, mivel a  gádzsóknál tömegek kommunikálnak tömegekkel ( köszönhető ez annak, hogy a gádzsók már több száz év előnnyel használják a tömegkommunikációt a könyvnyomtatástól kezdve a távírón át a nyomtatott sajtón keresztül egészen aTV-ig és rádióig ) amikből minket kizártak,  és ez a kommunikációs csatornájuk a történelmük folyamán  annyira torz és embertelen lett, hogy nem képes befogadni azt a  barátságos hangnemet amivel mi kommunikálunk.”

Barátságos hangnem?” A legjobb esetben köpködés, kődobálás, megátkozás, „a rák egye ki a beled!”-ezés, rosszabb esetben meg késelés, lincselés, fogak kiverése, megvakítás, a végtagok levágása?

Arról nem is szólva, hogy az is szemenszedett hazugság, hogy a cigók nem használhatják az általunk létrehozott és fenntartott médiumokat - ha már az ő „kultúrájuk” legfejlettebb „terméke” a lopások, a markecolás, a rabszolgatartás, a szervkereskedők számára történő emberrablás mesteri szintre történő fejlesztése, de semmiképp nem a technika, a távközlés, a műsorszórás vagy bármi hasonló kézzelfogható eredménye, terméke. Hadd utaljunk arra, hogy a köztévé Roma Magazin című műsorában háborítatlanul gyalázhatják a magyarokat és hazudozhatnak (két példa [a sokból] ITT és ITT). A „Magyar” Rádió cigóműsorairól nem is beszélve. Amelyek egyik szerkesztője „MR1 Cigány” néven penetráns magyarozásáról és a fehérek legyilkolásával, felkoncolásával való fenyegetéséről már jó párszor beszámoltunk. (Addig is, érdemes ITT olvasgatni az írásait.)

Kíváncsiak vagyunk, államellenes felkelés, az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete stb. címszóval eljárás indul-e Balogh Artúr, MR1 Cigány és a többi, ellenünk uszító, a kiirtásunkat követelő cigány ellen. Természetesen tudjuk, a cigányokba nem mer belekötni a Fidesz, így egészen biztos, hogy Balogh Artúr és fajtatársai a jövőben is zavartalanul uszíthatnak.

Balogh legújabb cikke, alatta pedig egy fajtatársának (természetesen egyetértő) biztatása, válasza (forrás: szintúgy a RomNet). Ez utóbbi szintén fegyveres (értsd: magyarellenes) felkelésről beszél, és amiatt hisztizik, hogy megálljt akarnak parancsolni a cigó „szabadulóbuliknak”. (Jellemző, hogy a cigóknak pont ez nem tetszik – hiába, náluk tényleg mindennapos a börtön, természetesen a kifogástalan, törvénytisztelő életvitel jegyében...) A két anyag igen durva helyesírási, központozási hibáit (pl. lessz, eggyelőre) nem javítottuk.

Kikell menni az utcára! Készülnünk kell Cigányok!
 A bolond és kíméletlenül agresszív gádzsó társadalom belekerget minket abba, hogy mára már nem maradt más választásuk csak az, ha  becsületünkért, a mindennapi megélhetésünkért , apánkért, anyánkért gyerekeinkért és a túlvilágról figyelő szeretteinkért kimegyünk az utcára, hogy kicsikarjuk a gádzsók(ból!)  a szabadságunkat és a tiszteletünket.
Drága szép testvéreim!
Akármennyire is fájnak a tények de  ez az igazság !
Ilyenek a gádzsók!
A nyugodt személyes  kommunikáció náluk nem dívik, mivel a  gádzsóknál tömegek kommunikálnak tömegekkel ( köszönhető ez annak, hogy a gádzsók már több száz év előnnyel használják a tömegkommunikációt a könyvnyomtatástól kezdve a távírón át a nyomtatott sajtón keresztül egészen aTV-ig és rádióig ) amikből minket kizártak,  és ez a kommunikációs csatornájuk a történelmük folyamán  annyira torz és embertelen lett, hogy nem képes befogadni azt a  barátságos hangnemet amivel mi kommunikálunk.
Cigányok !Meg kell mozdulnunk tömegként, és harcolnunk kell , ahogyan ők harcolnak!
 
by
 
Balogh Artúr”


Fajtatársa válasza:

Csak ha nagyon muszály lessz,akkor harcolunk.
De ha nem muszály,akkor inkább kerüljük el mert csak vesztesként hagyhassuk el a ringet.
Sajnos eggyelőre kezd kibontakozni az is,hogy az uj kormány mindent meg enged a jobbiknak,illetve a gárdának.
A HIRTV-csatorna,pedig olyan informácíót adott ki,hogy a kormány meg fogja állítani a roma "szabadulóbulik"le bonyolítását.
Sőt ha sikerül ,akkor a bulikért,még börtön büntetés is fog járni.”