A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség csoportos garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt rendelt el nyomozást egy rendőr és társai ellen.
2022. március 19-én, egy debreceni ingatlan előtt, a nővérénél vendégeskedő rendőr "szóváltásba keveredett" a szomszéddal. A felindult állapotú rendőr a szomszéd mellett lévő, földdel teli talicskát felrúgta, majd a férfit az arcán leköpte, megütötte és dulakodni kezdett vele.
Miközben a két férfi a földre került, a hangoskodás miatt megjelentek a feleségeik és a rendőr nővére is, akik kiabálva szintén veszekedni kezdtek. A szóváltás során a rendőr nővére meglökte a szomszéd feleségét, aki erre visszatámadt és kétszer megütötte a nőt a fején, illetve felé rúgott. Ezután a férfiak között még mindig zajló dulakodásba a két nő is bekapcsolódott, majd a rendőr felesége is odaszaladt a földön lévő férfiakhoz és többször megrúgta a szomszédot.
A több percig tartó dulakodásnak végül a többi szomszéd megjelenése vetett véget, akik a helyszínen tartózkodó ismerősökkel szétválasztották a feleket.
A beszerzett videofelvételek alapján megállapítható, hogy a rendőr által jogtalanul megtámadott férfi – aki a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett – cselekménye a támadás elhárításához szükséges mértéket nem lépte túl, magatartása jogos védelemnek minősül, ezért ellene eljárás nem folytatható.
Az ügyben négy gyanúsított van - tájékoztatott az ügyészség.