Legkevesebb hét ember vesztette életét szombatra virradóra az izraeli hadsereg Dél-Libanonban végrehajtott légicsapásaiban - jelentette az NNA libanoni hírügynökség, hozzátéve, hogy három sebesültről is tudni.
A hírügynökség tájékoztatása szerint a csapások a Nabatije tartományban lévő Anszár városát, illetve a környékét érték, a romok alatt túlélőket keresnek.
A sebesülteket a tartomány egyik kórházában ápolják.
Frissítés: Izrael azt követően indított támadássorozatot Libanon déli, a Hezbollah libanoni síita mozgalom központjának tartott része ellen, hogy a Teheránnal szövetséges Hezbollah műveleteket kezdett a zsidó állam ellen, nem sokkal az Irán ellen februárban indult amerikai-izraeli akciók után.
Libanon és Izrael azóta több egyeztetést tartott, a legutóbbit a hónap elején Rómában. A tárgyalások egyik fő pontja a Hezbollah lefegyverzése, amelyet a bejrúti kormány is szorgalmaz.
A Hezbollah az utóbbi hetekben azonban többször hangoztatta, nem hajlandó beszolgáltatni fegyvereit és azzal vádolta a libanoni kormányt, hogy túl sok engedményt tesz Izraelnek, miközben nem tudja elérni, hogy az izraeli katonák kivonuljak Libanon megszállva tartott térségeiből.
Izrael biztonsági okokkal indokolja a hadsereg libanoni jelenlétét.
2. frissítés: Hezbollah: az amerikai garanciákra építeni bukott ügy
Legkevesebb tizenegy ember vesztette életét szombatra virradóra az izraeli hadsereg Dél-Libanonban végrehajtott légicsapásaiban - jelentette az NNA libanoni hírügynökség.
A csapást követően a Hezbollah arra szólította fel a libanoni kormányt, hogy szakítsa meg az Izraellel folytatott tárgyalásokat. A Hezbollah szerint az amerikai közvetítésre és garanciákra építeni "bukott ügy", mert Izrael és az Egyesült Államok is felelős az ország szuverenitásának megsértéséért.
"Az izraeli ellenségnek meg kell értenie, hogy az agresszió és az arra irányuló törekvései, hogy kész tényeket teremtsen, nem folytatódhatnak, és megfelelő választ fogunk rá adni" - tudatta az Irán támogatását élvező szervezet. A Hezbollah izraeli eszkalációnak tartja a támadást, amely szerinte azt a célt szolgálja, hogy Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő választási érdekeit szolgálja és a szélsőjobboldal kedvére tegyen.
(MTI nyomán)





