Angela Merkel német kancellár és a berlini kormány tizenhat minisztere hétfőn este Izraelbe érkezett. Binjámin Netanjáhu még Merkel megérkezése előtt a sajtónak kijelentette, hogy a német kancellár Izrael igaz barátja. Merkel és kísérete tegnap több fontos kereskedelmi és kulturális kétoldali egyezményt írt alá az izraeliekkel. A német kancellárt kitüntette Simon Peresz.
Zoom
Egy kis figyelmeztetés: egy pillanat alatt náci lehet bárkiből, ha rosszat szól (vagy nem küld ingyen tengeralattjárót)
Jeruzsálembe érkezte után Merkel és díszes társulata tegnap este először Netanjáhu vendégszeretetét élvezte a miniszterelnöki rezidencián. Ám Merkel még a Netanjáhu-házaspár otthonába érkezte előtt sietett kinyilatkoztatni a ráváró újságíróknak: "Németország érdekelt Izrael biztonságának szavatolásában, s egyben támogatja az izraeli-palesztin viszálynak a két államon alapuló megoldását, azaz egy palesztin állam létrehozását a már meglevő zsidó állam mellett. (Merkel azt nem említette, hogy jó barátja, Bibi Netanjáhu zavartalan zsidótelepítő vehemenciájának következményeként esetleg nem lesz hol kikiáltani a palesztin államot - H. J.)

Netanjáhuné, Angi és Bibi
Az viszont igaz, hogy a szintén Izraelbe látogatott Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter hétfőn Berlinben, még a Lufthansa gépének fölszállása előtt a zsidó települések ügyében az újságírók firtatására válaszolva kijelentette: "A (zsidó) települések ártanak a békefolyamatnak", ám a német politikus, amint a kancellár asszony sem, ennél többet nem merészelt mondani. Pontosabban, Merkel szokott mondani többet is, de a zsidó települések leállítására vonatkozó megjegyzéseit nem veszik komolyan a zsidók, amiképpen a palesztinok sem.
Zoom
Merkel a kitüntetéssel és Peresszel
Angela Merkel igazi mennybemenesztésére azonban tegnap, kedden került sor. Igaz, nem a kelet-jeruzsálemi Olajfák-hegyén, hanem a Szent város nyugati fertályában levő államelnöki rezidencián, Simon Peresz otthonában. A nagy fölvásárló mézes-mázos szavak kíséretében a kancellár nyakába akasztotta a zsidó állam legrangosabb elismerését, az úgynevezett elnöki kitüntetést. "Ön a lelkében már akkor ledöntötte a berlini falat, amikor az még állt, s mások még gondolni sem mertek rá", mondta Peresz az egykori kelet-német KISZ-aktivistának, majd hízelkedését így folytatta: "Tudósként küzdött a rák ellen, politikai vezetőként pedig harcol a fajgyűlölet ellen, s miután megválasztották kancellárnak, kiáll a holokauszt emlékének megörökítéséért".

A Peresz-díj: "Kimagasló egyéniségnek"
Merkel kancellár már a kitüntetéssel a nyakában Peresznek és a többi jelenlevőnek megismételte: Németország gondoskodik Izrael biztonságáról. (Németország még az idén leszállít Izraelnek - valószínűleg ingyen - további két, atomfegyverrel is fölszerelhető Delfin típusú tengeralattjárót - H. J.) A német kancellár egyben ígéretet tett: Berlin minden lehetséges eszközzel megakadályozza azt, hogy Irán atomfegyvert állítson elő, mert "az atomfegyverrel rendelkező Irán nem csak Izraelre, hanem Európára, sőt az egész világra nézve is fenyegetést jelent" - mondta a friss Peresz-díjas Angela Merkel.
Hering J. - Kuruc.info
Frissítés: A világsajtóban egyesek már az év fotójának is nevezik a fentebb általunk is közölt fényképet, amelyen Angela Merkel német kancellár és Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök látható a Jeruzsálemi Dan szállóban készült fölvételen. A fényképet, melyet tegnap későn este a Jerusalem Post tett közzé, Netanjáhu fölemelt mutatóujja sötét árnyékot vett Merkel arcára, pontosabba az orra alá. Kimondva vagy kimondatlanul a nemzetközi és az izraeli sajtóban most mindenki a cionista kancellár egykori hivatali elődjének bajuszára gondol. A különleges "természeti jelenségről" a többi között beszámolt már az arab világ egyik legnézettebb hírtelevíziója, az El-'Árábijjá, az amerikai ABC és a török Hüriyyet című újság is.
Zoom
Hanuka-gyertyatartó a Brandenburgi kapu előterében - érkezik az erősítés
A tegnap aláírt német-izraeli kétoldali egyezmények (amelynek haszonélvezője leginkább Izrael - H. J.) közül említésre méltó az, amelyik szerint izraeli fiatalok egyéves németországi tartózkodásra és munkavállalásra is följogosító vízumot kaphatnak. Jinon Mágál, a Válláh!Hádásot hírportál berlini tudósítója a hírrel kapcsolatban elmondta: Berlinben nem nagyon örülnek Merkel "nagylelkűségének", mert a legnagyobb munkanélküliség éppen a német fővárosban van, ahol már most számos olyan izraeli fiatal tartózkodik, aki egy európai uniós ország állampolgárságával is bír.
H. J.