Shiri Zsuzsa, a "Magyar" Rádió jeruzsálemi tudósítója ma délben ismét szelektíven tudósított a Gázai övezetben folytatódó izraeli gyilkolászásról: most is csak a zsidókat ért veszteségről hallottunk tőle. Folytatta Hádár Goldin izraeli őrnagy fogságba ejtésének, majd minden valószínőség szerint a katonatársai által kilőtt lövedék okozta halálának történetét. A Kossuth Rádió továbbra sem kíváncsi az Izraellel szemben álló fél véleményére.

A ráfáhi UNRWA-iskolát ért mai támadás után
A izraeli hadsereg majdnem kivonulása ellenére az elmúlt 24 órában is folytatódó palesztin tragédiáról persze ezúttal sem hallottunk egy szót sem. Persze lehet, hogy a pesti szerkesztőségnek eredetileg elküldött tudósításban volt szó a palesztinok körében véghez vitt újabb és újabb vérfürdőkről, ám az adótoronyra került, hallhatóan erősen megvágott anyagból az kimaradt. Pedig illett volna beszélni a tegnap déli bejelentkezés óta eltelt időszakban végbement eseményekről.
Nézzük nagy vonalakban, mit nem tartott hírértékűnek Shiri Zsuzsa és a budapesti hírszerkesztő:
Ráfáh városban az izraeli hadsereg ma reggel is folytatta a lakott terület támadását. Ismét az UNRWA által fenntartott iskolát támadtak a védekezők, ezúttal Ráfáh központjában az En-Nádzsáh csomópont közelében levőt, ahol tíz palesztin életét vesztette és igen sok a sebesült a intézmény falai között menedéket kereső gyermekek és nők körében - jelenti a Palesztin Egészségügyi Minisztérium szóvivőjére hivatkozva a Má'án Palesztin Hírügynökség.

Ennek a ráfáhi kislánynak "szerencséje" van - "csak" megsebesült
Szintén Ráfáh városban, a Tel esz-Szultán lakónegyedet ért izraeli támadás következtében csak az El-Gul család körében tíz ember vesztette életét, több tucat a sebesült. Dír el-Báláh városban a Hattáb család otthona elleni izraeli támadásnak hat halálos és 12 sebesült áldozata van.
Szerintünk hírértékkel bír az, hogy ma délelőtt ismét mentőautót lőtt szét a legerkölcsösebb, ezúttal a Gázai övezet északi részében. Eddig 36 mentőt ért izraeli támadás, amelynek következtében 16 ember életét vesztette, 102 megsebesült.

Ismét mentő volt a célkeresztben
A Kudsz El-Ihbárijjá palesztin hírügynökség néhány perccel ezelőtti jelentése szerint Ráfáh városban csak ma eddig 71 halálos és 150 sebesült áldozata van az izraeli önvédelemnek.

Az önvédelem eredménye Ráfáhban
Shiri Zsuzsa azt sem tartotta érdemesnek közölni, hogy a ma délig ismert adatok szerint eddig 1757 palesztin halálos áldozata és 19130 sebesültje van az izraeli önvédelmi hadjáratnak a Gázai övezetben.
Hering J. - Kuruc.info
Frissítés: A "Kásrut" Rádió (a kásrut héber szó, jelentése: kóserság - a szerk.) hírszerkesztőinek figyelmébe: A Gázai övezet elleni izraeli támadásoknak csak ma, vasárnap, az irtóhadjárat 28. napján eddig 120 palesztin halálos áldozata van - jelenti kórházi forrásra hivatkozva a Má'án Palesztin Hírügynökség. (Arról még nem érkezett hír, hogy az önvédelmi gyilkolászás mennyire gyorsítja fel a Gázai övezetbeli palesztin asszonyok szülési folyamatát...)

Ráfáhban egyre csak gyűlnek a holttestek (Fotó: Máán)
További fényképek a ráfáhi UNRWA-iskola elleni mai támadásról:

Zoom
Zoom
H. J. - Kuruc.info