Ám nem csak ez az oka, hogy Rasmussen óvakodik modern fegyvereket átadni a kijevi csapatoknak. A demoralizált és elfáradt, gyakran dezertáló katonák háta mögött egy másik “haderő” is felsejlik, melynek vizsgálatához egy kis időutazást kell tennünk, mégpedig a középkor azon századaiba, amikor a rablólovagok és martalócaik korlátlan urak voltak az általuk “bérelt” területen, cserébe hadsereget kellett állítaniuk királyuk háborúihoz, és persze a rabolt javaikat is meg kellett osztani urukkal és parancsolójukkal. Ezt a történelmi korszakot “sikerült elérnie” Ukrajnának a Szovjetunió szétesése után 25 évvel. A szovjet állam valódi államalakulat volt, még ha a helyi kiskirályok ott is korlátlan urai voltak a rábízott területeknek, ám fejük felett ott volt a midenható “párt”, amely súlyos és kirívó törvénysértések esetén nem félt retorziókat alkalmazni a delikvens ellen. A mai Ukrajna teljesen és tökéletesen feudális állam, az oligarchák élet-halál urai a megszerzett területeken. Ezen területek felölelik a gazdaság, a politika és az élet teljes szféráit is.

Ezen érdekeltségeket az elmúlt években mindegyik oligarcha azonos módon szerezte meg. Első lépésben magánhadsereget (bandériumokat) állítottak fel a sikkasztással, gyilkosságokkal és állami pénzek megdézsmálásával szerzett kolosszális jövedelmeikből, nem feledkezve meg persze a megfelelő politikai vonal “támogatásáról”, vagy ha az élet úgy hozta, nem haboztak a politikai vezetést megzsarolni, akár életveszélyes fenyegetésekkel is.

Washington sokáig vizsgálgatta, melyik személy lenne alkalmas céljaik eléréséhez, elsősorban Oroszország újbóli felemelkedésének megtörésére. A Julia Timosenko (Kapitelman) alom “kölykeiből” az ügyetlenül megszervezett, ám a világ figyelmét ravaszul megtévesztett Majdan-puccs után a legkevésbé véreskezű, és legcivilizáltabb Porosenkó (Walzman) tűnt megfelelő választásnak, ő “csak” gazdasági és politikai manipulációkkal szerezte vagyonát, ám vér - úgy tűnik - nem tapad a kezéhez. Jelen pillanatban Ukrajna (féllegitim) elnökének magánhadseregének tekinthető a szétzilált és békés városok bombázásán kívül más komoly hadműveletre képtelen ukrán állami hadsereg. Legádázabb ellenfele Igor Kolomojszkij, akinek magánvagyonát a polgárháború előtt mintegy egymilliárd dollárra taksálták, ma óvatos becslések szerint hétmilliárdnyi vagyont harácsolt össze, elsősorban mint az ukrán hadsereg “udvari szállítója”. Magánhadseregét a Jobb Szektor, Dmitri Jaros martalócainak csatlakozása előtt kétezer főre becsülték, ma 4-4500 fős, jól kiképzett és jól felfegyverzett hadsereg korlátlan ura. E had soraiban harcol a legtöbb lengyel, baltikumi és más nemzetközi zsoldos, megerősítve Jaros seregével, vannak tankjaik, ágyúik, kézifegyverek és precíziós mesterlövészfegyverek százai.

Érdekes adalék az elmúlt napok politikai hordalékából azon ultimátum, amelyet Jaros intézett Porosenko elnök felé. Ebben követeli a Jobb Szektor eddig bebörtönzött tagjainak azonnali szabadonbocsátását, és a jelenlegi belügyminiszter, Avakov azonnali menesztését. Ellenkező esetben egy “hosszú menetelést” ígért harcosai élén Kijevig. (Jól kitapintható Kolomojszkij oligarcha szándéka, amely egy új leosztást kíván a javak és területek felosztásánál, beleértve az ukrán gázüzletet is, mely pillanatnyilag az USA érdekeltségébe került, mivel Jacenyuk sikeresen “áttuszkolta” a Rada (kisebbségben!) jelenlévő képviselőin, ezáltal az ukrán gázérdekeltségek részvényeinek 49%-a USA-politikusok és üzletemberek kezébe került. Innen már gyerekjáték tőkeemeléssel 51%-ra emelni a tulajdonjogot. A képviselők nagy része jelen sem volt a szavazásnál, a sikeres eredményt követően Jacenyuk a Rada elnöki telefonjához rohant, és sugárzó arccal beszélt valakivel. (A mór menni akart egykoron, de nem tehette, most már talán elvégezte, amiért a miniszterelnöki székbe ültették.)

Kolomojszkíj hadserege után Firtas oligarcha serege következik, amely mintegy 1500 főt számlál, és aktívan részt vesz a délkelet-ukrajnai tombolásban.

Talán a legérdekesebb alak a háború héjái közül Ahmetov, Ukrajna egykor leggazdagabb kényura, gyakorlatilag övé volt a ma már részben porig rombolt Délkelet-Ukrajna. Ő kezdettől fogva kivárt, az oldalvonalról szemlélte, ki kerül felül a háború folyamán, de passzivitásával elszámította magát, és ma már nem valószínű, hogy meg tudja állítani Kolomojszkijt.

A véres és páratlanul kegyetlen polgárháborúban ezen oligarchák nemcsak a felkelőkkel harcolnak, hanem egymás ellen is, sőt akár egy új Majdan réme is kísérthet. Ami biztos, még sok vér, könny és veríték fog ömleni a több mint ezer éve megkeresztelt Kijevi Rusz földjén. Mindenesetre a NATO ezesetben mértékletességet mutat, amennyiben nem óhajt e hatalmas káoszba modern és nagyhatású fegyvereket szállítani, melynek következményeit ma még megbecsülni sem lehetne.

Orosz nyelvű források: itt és itt.

Csetneki László
Bécs