Története során először ülésezett Berlinben a Zsidó Világkongresszus (WJC) kormányzó testülete. A tanácskozás résztvevői arra szólították fel a német hatóságokat, hogy továbbra is tartsák fenn az Adolf Hitler Mein Kampf (Harcom) című művének árusítására vonatkozó tilalmat, emellett az antiszemitizmus elleni küzdelem fokozására sürgették Európát.
A WJC kormányzó testületének vasárnaptól keddig tartó ülésén százötven résztvevő volt jelen a világ minden tájáról. A meghívott előadók között volt Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter - olvasható a szervezet által kiadott sajtóközleményben.
A Simon Wiesenthal Központ ezzel párhuzamosan arra szólította fel a berlini kormányt, hogy nevezzenek ki egy különleges megbízottat az antiszemitizmus elleni küzdelem összehangolására Németországban.
(MTI nyomán)