Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök örömmel fogadta, hogy Nagy-Britannia a skóciai függetlenségi népszavazás után is egységes állam marad, mert a voksoláson résztvevők többsége nemet mondott az elszakadásra.
"Nagy-Britannia szétesése nacionalista hullámot váltott volna ki, amely a következő években egy sor további európai államot destabilizált volna" - nyilatkozta Sobotka pénteken Prágában újságíróknak.
A cseh miniszterelnöknek meggyőződése, hogy Európa jövője nem a további osztódásban, hanem az egyesülésben van.
A skót népszavazás után "Európa Oroszországgal és az ukrán válsággal szemben is erősebb" - fogalmazott Sobotka.
A cseh külügyminisztérium úgy vélte, hogy a skót népszavazás eredménye hozzájárul Nagy-Britannia fontos nemzetközi pozíciójának megtartásához.
"Meggyőződésünk, hogy az Egyesült Királyság egysége hozzájárul jelentős európai és nemzetközi pozíciójának a fenntartásához. Ez annál is inkább fontos, mert Európa jelenleg lényeges biztonsági kihívásokkal néz szembe" - olvasható a cseh külügyminisztérium nyilatkozatában.
Prága szerint a népszavazás bebizonyította a brit demokrácia fejlettségét, a kampány méltóságteljesen zajlott le, s a felek tiszteletben tartották egymás véleményét.
Merkel nem kommentálta, Steinmeier üdvözölte a népszavazás eredményét
Steffen Seibert kormányszóvivő berlini tájékoztatóján azt mondta, hogy a kancellár tiszteletben tartja a demokratikus döntéseket, és ebből a tiszteletből fakadóan nem is értékeli azokat, ez pedig "ma is érvényes". Hozzátette, hogy Németország és Nagy-Britannia együttműködése a jövőben is "szoros és partneri lesz, éppen úgy, mint eddig".
Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter közleményt adott ki, amelyben kifejezte nagyrabecsülését Nagy-Britannia "példamutató demokratikus kultúrája" iránt, és hangsúlyozta, hogy a népszavazás eredménye világos, egyértelmű üzenetet hordoz, azt jelzi, hogy "az emberek erős Skóciát akarnak egy erős Nagy-Britanniában".
Ez a döntés "jó Skóciának, jó Nagy-Britanniának és jó Európának is" - emelte ki a német diplomácia vezetője.
(MTI)