A kelet-ukrajnai szakadárok vezetői és az ukrán hadsereg illetékesei szombat estig egyaránt bejelentették, hogy csapataik befejezték nehézfegyvereik kivonását az ütközőzónából. A minszki megállapodás értelmében ugyanis ezen a napon járt le a művelet befejezésének határideje - mindkét oldalon kételkednek ugyanakkor abban, hogy a másik fél igazat mond.
A február 12-i minszki megállapodás elrendelte a nehézfegyverek hátrébb vonását, és pénteken mindkét fél azt állította, hogy ezt meg is kezdte, szombaton pedig a művelet befejezéséről értesítették a nyilvánosságot.
Olekszandr Zaharcsenko, az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság vezetője a helyi sajtónak kijelentette: "Visszavontuk az összes, 100 milliméteresnél nagyobb kaliberű fegyverzetet. Ukrajna sajnos ezt nem tette meg. Átadtuk az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) az összes adatot e fegyverek átcsoportosításának új helyszíneiről, Ukrajna ezt nem tette meg" - mondta.
Eduard Baszurin, a donyecki szeparatista erők parancsnokhelyettese ugyancsak bejelentette, hogy az oroszbarát erők befejezték a nehézfegyverek visszavonását a frontvonalról a Minszkben megkötött újabb tűzszüneti megállapodásnak megfelelően. A szakadár vezető kijelentette: eddig összesen 26 gránátvetőt távolítottak el a megállapodásban rögzített sávból, és azokat - fogalmazott - olyan helyekre szállítják, ahol már vannak korábban elhelyezett hadianyagok.
Valentin Fedicsev, az ukrán "terrorellenes hadművelet" (ATO) parancsnokságának szóvivője szombaton este ugyancsak bejelentette, hogy az ukrán hadsereg befejezte a nehézfegyverzet visszavonását.
Az AP hírügynökség szerint ugyanakkor az említett időpontig egyetlen "független" forrás sem erősítette meg a két fél állításait. Ráadásul mind Kijevben, mind a szakadárok által ellenőrzés alatt tartott területen valótlannak nevezték a másik oldalnak a nehéz fegyverek kivonására vonatkozó állításait. A TASZSZ által idézett Baszurin azt mondta, hogy az ukrán katonák szombatra virradóra tizennégy alkalommal nyitottak tüzet a felkelőkre a donyecki repülőtér közelében, ráadásul - mint hozzátette - 122 milliméteres aknavetőkből is tüzeltek.
Ugyanakkor Kijevben hírszerzési információk alapján már pénteken azt mondták, hogy a szakadárok csak színlelik a nehézfegyverek kivonását, nem a kijelölt területre csoportosítják át azokat, hanem olyan helyekre, ahonnan akár félóra alatt visszaállíthatják azokat a korábbi állásokba.
(MTI)