Rendkívüli intézkedéseket vezetnek be a megerősödött menekülthullám miatt Ausztriában, így például három sátortábort állítanak fel a menekültek elhelyezésére - közölte az osztrák belügyminisztérium csütörtökön.
Az intézkedések bevezetésére azért volt szükség, mert a hét első napjaiban csaknem 600 menekültkérelmet nyújtottak be. Csupán hétfőn 314 kérelem érkezett be, a legtöbb a háború sújtotta országokból, Szíriából és Afganisztánból.
A három sátortárbor pontos helyéről és az itt elhelyezett menekültek számáról a belügyminisztérium még nem adott felvilágosítást. Annyi biztos, hogy a táborok a főváros területén kívül helyezkednek majd el, és a nyolcszemélyes sátrakból álló ideiglenes szállást az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának előírásai szerint alakítják ki (németországi táborok mintájára), várhatóan már a hétvégén. Ezenkívül menekülteket helyeznek el átmenetileg a stájerországi Vordernbergben, és újra megnyitnak egy korábban már működő 600 férőhelyes központot a Bécs harmadik kerületéhez tartozó Erdbergben.
Az osztrák belügyminisztérium a kérdés megoldására létrehozott egy válságstábot is, amely pénteken ül össze közös tanácskozásra a védelmi minisztérium, a tartományok és a civil szervezetek képviselőivel, valamint a tűzoltókkal.
Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter a most kialakult helyzet kapcsán újra a probléma uniós szinten való megoldását, menekültkvóta szerinti befogadást szorgalmazza.
A menekültek elhelyezését az elmúlt hónapokban heves viták kísérték Ausztriában. A tartományok közül csak Bécs és Alsó-Ausztria teljesítették korábban megállapított menekültbefogadási kvótájukat. Múlt héten a tartományi vezetők Sankt Pölten-i találkozóján abban állapodtak meg, hogy a kiskorúakat jobb ellátásban részesítik, és iskolázási lehetőséget is biztosítanak számukra. Bécs hozzávetőleg nyolcezer menekültet fogadott be, közülük 200 még kiskorú.
Az elmúlt években jelentősen megnőtt a benyújtott menedékkérelmek száma Ausztriában: 2013-ban csaknem 18 ezret, tavaly nagyjából 28 ezret adtak be. 2014-ben a legtöbb kérelmező - 7754 - szíriai volt, majd az afgán állampolgárok következtek (5070). A biztonságosként besorolt országokból érkezők tavaly csaknem 2708 kérvényt adtak be, idén előreláthatólag ez a szám is növekedni fog, a becslések szerint körülbelül ötezerre.
(MTI)