Lengyelországban, Lettországban, Litvániában és Észtországban megkezdődött hétfőn a Saber Strike (Kardcsapás) fedőnevű NATO-hadgyakorlat aktív szakasza, melynek fő célja a harci cselekmények összehangolásának gyakorlása a nemzetközi szövetségesi hadműveletek során.
A lengyel nemzetvédelmi minisztérium közleménye szerint a hadgyakorlat lengyelországi része a Drawsko Pomorskie-i gyakorlótéren zajlik. A gyakorlatot, amelynek tervezési szakasza június 1-jén vette kezdetét, és amely június 19-ig tart, az Európában állomásozó amerikai szárazföldi erők szervezték. A hadgyakorlaton összesen mintegy hatezer katona vesz részt, a négy ország katonái mellett amerikai, dán, finn, kanadai, német, norvég, portugál, szlovén és brit katonák is jelen vannak
A Saber Strike keretében B-52-es taktikai nehézbombázókkal és A-10-es csatarepülőgépekkel is hajtanak végre manővereket. A Saber Strike része a NATO Allied Shield (Szövetséges Pajzs) fedőnevű kelet-európai gyakorlatsorozatának. Az Allied Shieldet négy program teszi ki: a Saber Strike, a BALTOPS 2015, a Noble Jump (Nemes Ugrás) és a Trident Joust (Lovagi Torna).
A BALTOPS 2015 szárazföldi és haditengerészeti gyakorlat, amelyben 15 ország több mint 40 hajója és 17 ország 5 ezer katonája vesz részt, az észak-lengyelországi Gdynia kikötővárosban múlt pénteken vette kezdetét.
Ugyancsak Lengyelországban veszi kezdetét kedden a Noble Jump fedőnevű manőver, amelynek keretében először gyakorlatozik terepen a NATO gyorsreagálású egysége. 2100 katona: cseh és holland légi mozgékonyságú egységek, német és norvég gépesített gyalogsági alakulatok, lengyel harckocsizók, belga tüzérek és amerikai helikopterek vesznek részt a gyakorlaton.
A gyorsreagálású egység felállításáról a tavaly szeptemberi walesi NATO-csúcson született döntés, legfőképpen az "ukrajnai orosz katonai beavatkozás", illetve Moszkva "tágabb értelemben vett fenyegető magatartása" miatt.
(MTI)