Korniss Péter a Válasz Online-nal folytatott beszélgetése elején hangsúlyozta, hogy maga szeretné elmondani a történetét, mielőtt a hatos kartonok nyilvánosságra kerülése után találgatások indulnának róla. Nem tagadta ügynökmúltját, de jelezte: szégyelli a történteket. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Pulitzer-emlékdíjas fotóriporter és fotóművész az első Kossuth-díjas fotográfus Magyarországon, fő témája az erdélyi és magyarországi paraszti életmód dokumentálása volt.
Zoom
Fotó: Válasz Online/Bielik István
– Ez életem legnehezebb interjúja, mert szégyenemről kell vallanom. Az állambiztonsági iratok publikálásával sok ezer egykori hálózati személy neve jelenik meg a nyilvánosságban. Mindegyik mögött emberi sors áll. Az én hatos kartonom mögött is. Ezért azt szeretném, ha én mondhatnám el, mi és miért történt, s nem találgatások, sejtetések alapján ítélnének meg. Csúnya folt ez rajtam, de lesújtana, ha a hálózati múltam miatt a munkámra árnyék vetülne – fogalmazott Korniss Péter, elismerve, hogy évtizedeken keresztül nem beszélt az ügyről, mert szégyellte a történteket, és abban bízott, hogy az esetnek talán már írásos nyoma sem maradt. Nyolc-tíz évvel ezelőtt azonban Kiss Eszter, a Humboldt Egyetemen kutató magyar történész átadta neki a hatos kartonjáról készült levéltári másolatot. A történész a magyar fotográfia 1989 előtti történetét kutatta, amikor Korniss Péter állambiztonsági múltjára bukkant.
A fotográfus felidézte, hogy a dokumentum látványa sokkolta. Bár a történész már beszámolt neki az 1956-os múltjáról, a hálózati érintettségéről a disszertációjában nem írt. Korniss Péter azóta többször is mérlegelte, hogy nyilvánosság elé álljon-e, végül a kartonok közzététele miatt döntött a megszólalás mellett.
Korniss Péter 1956-ban másodéves joghallgató volt. Elmondása szerint részt vett a forradalom eseményeihez kapcsolódó felvonulásokon, október 23-án a Bem téren is ott volt, két nappal később pedig a Parlament előtti sortűzben egy golyó súrolta. December elején beválasztották a Magyar Egyetemi és Főiskolai Szövetség (MEFESZ) jogi kari vezetésébe, másnap azonban letartóztatták.
A Fő utcai fogdába vitték, ahol a Magyar Forradalmi Ifjúság Pártjáról és az egyetemi szervezetről kérdezték. Korniss Péter állítása szerint egyik ügyben sem rendelkezett érdemi információkkal, ezért 1957 januárjában vádemelés nélkül szabadon engedték. Nem sokkal később azonban ismét őrizetbe vették: 1957. március 15-e előtt több egyetemistával együtt került a Gyűjtőfogházba, ahol a fotográfus szerint megtörtént a beszervezése.
Május elseje előtt újra elvitték, de ekkor egy másik kihallgató tisztnek jelezte, hogy korábban már beszervezték. Miután a tiszt ellenőrizte az állítását, elengedte.
A hatos karton szerint Korniss Pétert 1957. március 21-én szervezték be, „Pál” fedőnéven. A dokumentum a kényszerítés módját is rögzíti: az együttműködésre pressziós alapon vették rá.
A fotográfus a beszervezés körülményeiről azt mondta, hogy a korabeli politikai légkörben nem finom rábeszéléssel próbálkoztak, hanem közvetlen fenyegetéssel. Az első letartóztatása után ugyanis az egyetemről is elbocsátották, így különösen kiszolgáltatott helyzetben volt.
1957 tavaszára rettenetesen megváltozott a hangulat, jöttek a hírek az akasztásokról, én is féltem. Fenyegettek hosszú börtönnel, a kihallgató ordított velem, végül aláírtam. Tudni kell, hogy az első letartóztatást követően kirúgtak az egyetemről. Tizenkilenc éves félgyerekként rettegtem, életszerűnek tűnt, hogy elítélésemet és börtönbüntetésemet is el tudják intézni, ha akarják – idézte fel Korniss Péter, aki segédmunkásként dolgozott egy szövetkezetben, ahol filmszalagokról távolította el az emulziót.
Elmondása szerint a tartótisztjével presszókban találkozott, az általa írt jelentéseket pedig egy Népszabadságba kellett elrejtenie, majd így átadnia.
Később egy rádiószerelő mellett dolgozott, az állambiztonság munkatársai azonban ezen a munkahelyén is felkeresték. Azt állítja, hogy egyik munkakörnyezetéből sem tudott érdemi információkat szolgáltatni, és ma már arra sem emlékszik pontosan, miről kellett jelentenie. Mint fogalmazott, nagy titkokat biztosan nem adott át, ráadásul nem is kereste mások társaságát politikai témák miatt.
1958-ban fényképész szövetkezethez került, ahol kitanulta a szakmát, majd 1961-ben a Nők Lapjához vették fel. Hat hét után azonban egy feljelentés miatt elbocsátották: a sajtót felügyelő Tájékoztatási Hivatalhoz azt jelentették, hogy Korniss Péter veszélyes ellenforradalmár, akinek nincs helye egy ilyen fontos pozícióban. Mivel korábbi letartóztatását nem tüntette fel az önéletrajzában, a Hírlapkiadó Vállalat fegyelmi eljárás után megvált tőle. Németi Irén, a Nők Lapja akkori főszerkesztője azonban továbbra is támogatta, és másfél évvel később sikerült visszajuttatnia a szerkesztőségbe. Korniss Péter 1963-tól ismét a lap fotósaként dolgozott.
A fotográfus elmondása szerint 1963-ban, amikor már a Nők Lapjánál dolgozott, az állambiztonság ismét kapcsolatba lépett vele. Egy autóval egy Frankel Leó út környéki lakásra vitték, ahol egy tiszt arról próbálta meggyőzni, hogy segítsen nekik. Korniss Péter azonban visszautasította a kérést, arra hivatkozva, hogy minden energiáját az új munkahelyére szeretné fordítani, és nem akarja cserbenhagyni azokat, akik bizalmat szavaztak neki.
A fotográfus szerint a találkozó után nem keresték többé.
Úgy véli, ebben szerepe lehetett Németi Irénnek is, aki kommunista meggyőződése ellenére a szakmai teljesítményt tartotta szem előtt, és több, az 1956-os forradalom miatt korábban meghurcolt embert is foglalkoztatott a lapnál. Korniss Péter szerint a főszerkesztő jó pártkapcsolatai és a Nők Lapja kiemelkedő példányszáma is hozzájárulhatott ahhoz, hogy megvédje a munkatársait.
A hatos karton tanúsága szerint a III/III-as csoportfőnökség 1966-ban „alkalmatlanság” miatt zárta ki Korniss Pétert a hálózatból.
Munkadossziéját később megsemmisítették, a beszervezési dosszié pedig szintén hiányzik. A fotográfus azt mondta, 1963 után már senki nem kereste az állambiztonságtól, és 1967-ben, amikor először eljutott Székre fotózni, már nem állt kapcsolatban a titkosrendőrséggel.
Zoom
Korniss Péter táncosokat fényképez a Kolozs megyei Szék iskolaudvarán 1967-ben (fotó: Novák Ferenc)
A rendszerváltás után feleségének és Novák Ferenc Tatának, a Honvéd Együttes koreográfusának beszélt a múltjáról. Az elmúlt hónapokban családtagjait és szűkebb baráti körét is beavatta. Elmondása szerint mindenki megértően fogadta a történteket, ez azonban nem változtatott azon, hogy továbbra is szégyelli egykori szerepét. „Azt remélem, hogy a történetem megértése megkönnyíti az ítélkezést és a megbocsátást” – mondta Korniss Péter.
(Index)