Franciaország nem zárja ki, hogy légicsapásokat hajt végre az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen Szíriában is, nemcsak Irakban - írta szombat délután megjelent számában a Le Monde.
A vezető francia napilap szerint a szíriai légicsapások lehetősége a szíriai válság miatt a francia elnöki hivatalban pénteken összehívott védelmi tanács ülésén kerültek szóba. Eddig a francia diplomácia ezt egyértelműen kizárta. A francia hadsereg kizárólag Irakban vett részt eddig az Egyesült Államok által a dzsihadista szervezet ellen indított légicsapásokban. Szíriában a mérsékeltnek tartott ellenzéki erőket fegyverekkel és stratégiai tanácsokkal segítette.
A szíriaiak felgyorsult exodusa, a kudarc, hogy nem sikerült megállítani az Iszlám Államot, és az orosz katonai jelenlét esetleges megerősítése módosították a Le Monde szerint a francia álláspontot.
(MTI)