Az első migránscsoport már szerda reggel nyolc órakor megérkezett a horvátországi Tovarnikba - tájékoztatott az N1 horvát hírcsatorna. A migránsok azzal a busszal érkeztek a szerb-horvát határra, amely még kedd este indult a macedón-szerb határról, Presevóból.
A horvát közszolgálati televízió tudósítója szerint a bevándorlók - mintegy ötvenen - gyalog indultak el a horvát határátkelő felé, majd útközben váratlanul a kukoricás felé vették az irányt, és illegálisan lépték át a határt.
A településen negyven civil és a vöröskereszt munkatársai várják a migránsokat, akik fáradtak, elcsigázottak, éhesek és szomjasak - jelentette a hírtelevízió riportere.
Az első csoporttal nők, gyerekek és fiatal férfiak érkeztek.
A Jutarnji List című horvát napilap arról számolt be, hogy két autóbusznyi migráns érkezett Újlakra is. A hatóságok közülük tízet előállítottak, mert illegálisan próbálták meg átlépni a határt.
Zoom
Ranko Ostojic belügyminiszter kedden a sajtónak nyilatkozva rámutatott, hogy bár Horvátország a schengeni egyezmény részese (jóllehet még nem tartozik a schengeni övezethez), sosem szüntette meg határainak ellenőrzését, továbbra is fokozott ellenőrzés van érvényben. Az országban húszezer rendőrt mozgósítottak a menekültprobléma kezelésére, ebből hatezer az államhatárokat felügyeli.
A miniszter hozzátette, hogy mindenkit regisztrálnak, és aki nem hajlandó alávetni magát az eljárásnak, azt kiutasítják az országból.
(MTI)
Frissítés: a korábbi hangzatos szövegek ellenére ott sem azt csinálnak, amit akarnak
Egyelőre nem úgy tűnik, hogy a horvátok csak úgy hagyják átmenni a migránsokat az országon. A szerbektől befogadják, és egy Zágráb melletti táborba szállítják őket.
A bevándorlók hamar alkalmazkodtak ahhoz az új helyzethez, hogy Magyarországon keresztül már nem lehet eljutni Nyugat- és Észak-Európába. Már kedden este elkezdtek a szerb-macedón határról egyenesen Horvátország felé tartani, miközben Horgosnál már csak alig pár száz ember vár arra, hogy megnyíljon a magyar határ. Így Magyarországon jelentősen enyhülni fog a menekültáradat, a probléma azonban európai szinten nem oldódott meg, csak mostantól valószínűleg Horvátország és Szlovénia lesz a két tranzitország nyugat felé.
Zoom
Bevándorlók a horvát határ közelében Sidnél
A horvát hatóságok regisztrálják, majd Zágráb-közeli menekülttáborokba szállítják a Szerbia felől érkező menekülteket - írja a The Guardian.
Az Európai Tanács menekültügyi adatbázisa szerint Horvátországban összesen 700 hely van a befogadóállomásokon, ami édeskevés, ha mindenkit oda akarnak vinni.
A horvát rendőrség szóvivője nem tudta megmondani, hogy a Vukovarsko-Srijemska határátkelőn eddig hány migráns kelt át, a Reuters tudósítója körülbelül 100 embert látott átvágni egy mezőn a határ felé.
A határ szerbiai oldalán található Sid városához szerda reggel körülbelül 30-40 szíriai és afgán bevándorló érkezett. A macedón–szerb határról, Presevo városától kedden este kezdték el Sidbe szállítani a jövevényeket azok a buszok, amelyek korábban Horgoshoz vitték őket. A Guardian szerint a reggel megérkező csoport valószínűleg az első, amely ezen az úton próbál eljutni Nyugat -és Észak-Európába.
"Hallottuk, hogy Magyarországot lezárták, és a rendőrök azt mondták, errefelé induljunk tovább. Nem igazán tudjuk, hogy mit csináljunk. Szükségünk lesz csónakra?" – kérdezte a Guardian tudósítóját az egyik érkező "menekült", aki megkönnyebbült, hogy nem kell vízen átkelnie Horvátországba.
Zoom
A horvát–szerb határon a délszláv háború után rengeteg akna maradt, a horvát aknamentesítő szervezet szerint körülbelül még 50 ezer akna lehet 505 négyzetkilométeren. Bár az aknaveszélyes területeket táblák jelölik, ezeken nincs arab felirat, ezért a magyar Migration Aid egy térképet készített, amelyen jelölik a veszélyes területeket.
A nagy menekülthullám előtt, 2015 májusában kevesebb mint száz menedékkérő élt Horvátországban. Miközben az EU-ban 2014-ben 44 százalékkal nőtt a menedékkérők száma, Horvátországban 58 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Ez Horvátország esetében 450 menedékkérőt jelentett 2014-ben, míg Magyarországon közel 43 ezer menedékkérőt regisztráltak. Horvátországban 25-en, Magyarországon 510-en kaptak menekültstátuszt tavaly.
Szlovénia szintén nem számított eddig sem fontos célországnak, sem forgalmas tranzitországnak. Tavaly 385 menedékkérelmet adtak be az országban, de a "menekültek" nagy része még az eljárás vége előtt továbbállt, így összesen 95 kérelem jutott el a végső döntésig, és 45 ember kapott menekültstátuszt.
(Index nyomán)
2. frissítés: a horvát kormányfő nem fog Európa iszlamizálásának útjába állni
Zágráb átengedi Horvátországon a migránsokat, és segíteni fog nekik, hogy eljussanak Nyugat-Európába - közölte Zoran Milanovic miniszterelnök.
"Horvátország kész arra, hogy befogadja ezeket a szerencsétlen embereket, és segítse őket abban, hogy eljussanak oda, ahová akarnak menni. Ez nyilvánvalóan Németország vagy valamelyik skandináv ország" - mondta a parlamentben a kormányfő, képviselői kérdésre válaszolva. Az nem derült ki szavaiból, hogy milyen irányban engedik tovább a migránsokat.
A miniszterelnök szerint szerdára virradó éjjel mintegy 150 "menekült" érkezett Horvátországba.
Milanovic szerint Horvátországban közel sem lesznek olyan állapotok, mint Szerbiában és Magyarországon. Továbbra is elutasította, hogy falakkal vagy szögesdróttal védjék meg az ország határait a menekülthullámmal szemben.
Kiemelte, hogy mindeközben szem előtt tartják az ország alapvető biztonsági és nemzetbiztonsági érdekeit.
3. frissítés: a horvátok még mindig nem értik, mi vár rájuk
Zágráb 1500 migránst tud fogadni naponta, amennyiben ez a szám növekszik, újabb erőforrásokat vesz majd igénybe - jelentette ki Ranko Ostojic belügyminiszter szerdán Zágrábban.
A miniszter elmondta, hogy eddig 350 ember lépte át illegálisan a határt Szerbiából Horvátországba, most arra várnak, hogy nyilvántartásba vegyék, majd továbbszállítsák őket Zágrábba, Sziszekre és Kutinára, a befogadóállomásokra.
Ranko Ostojic utalt rá, hogy folyamatosan kapcsolatban áll a szlovén és a szerb belügyminiszterrel. "Úgy tűnik, hogy a menekültek megpróbálják tranzitországnak használni Horvátországot" - mondta, majd hozzátette: szigorúan betartanak minden európai uniós rendeletet és törvényt.
Ha a migránsok száma meghaladja az 1500 főt naponta, a kormány aktiválja erőforrásait, és a migránsok rendelkezésére bocsát további, állami tulajdonban lévő létesítményeket, sátrakat is állít, ha szükséges - hangoztatta. Az emberek egészségügyi és egyéb ellátásáról is gondoskodnak a vöröskereszttel, a Caritas segélyszervezettel és a Horvát Iszlám Közösséggel közösen - tette hozzá.
"Biztos vagyok benne, hogy a menekültválságot sokkal jobban kezeljük majd, mint ahogy más országok tették" - szögezte le a miniszter.
A horvát állami vasúttársaság közölte, tizenegy vasúti kocsiból álló vonatszerelvényt indítottak útnak Zágrábból a horvát-szerb határ menti Vinkovciba, hogy elszállítsák onnan a menedékkérőket. A szerelvény ezer embert tud felvenni.
A menedékkérők azután indultak meg az általuk eddig elkerült Horvátország felé, hogy a magyar hatóságok a magyar-szerb határon, amelyen keresztül az elmúlt hónapokban több mint 160 ezer határsértő lépett magyar területre - kedden nulla órakor jogi határzárat léptettek életbe. Horvátország területére lépve a migránsok egyúttal az Európai Unió területére is léptek, bár még nem jutottak be a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe, amelynek a Horvátországgal szomszédos Magyarország és Szlovénia is tagja.
A szerb hatóságok közölték Horvátországgal, hogy a magyar-szerb határról háromezer, míg a szerb-macedón határról további ezer migráns van úton a tovarniki határátkelő felé.
Eközben Zoran Milanovic miniszterelnök a parlamentben bejelentette, hogy csütörtökön nagy valószínűséggel találkozik Werner Faymann osztrák kancellárral, a menekültválságról tárgyal vele. Az osztrák kancellár ezt még nem erősítette meg.
(MTI)