Egy maszkos ember karddal támadott a diákokra egy nyugat-svédországi iskolában csütörtökön, négy gyereket és egy felnőttet megsebesített - közölte a helyi rendőrség.
Zoom
Az elkövetőt a rendőrök meglőtték, állapotáról és a támadás részleteiről egyelőre nem adtak további tájékoztatást.
Az eset egy trollhattani iskolában történt. Az intézményben hatalmas volt a káosz, a tanárokat és a technikai személyzetet is evakuálták. Az elsődleges információk szerint négy ember sérült meg, egy férfit pedig meglőttek a rendőrök. Az iskolában 400-an tanulnak - írja a Local című svéd lap.
Később azt jelentették, egyik áldozat belehalt sérüléseibe.
Frissítés: leszúrta a tanárt
Diákjai előtt ölt meg egy tanárt a kardos támadó a svéd iskolában. Legalább két tanulót megsebesített, mielőtt a rendőrök lelőtték. Az ámokfutó nem halt meg, kórházban lábadozik. Egy diák szemtanú drámai jelenetekről számolt be.
Zoom
Maszkos, kardos támadó rohant be csütörtökön egy iskolába a svédországi Trollhattanban. Megölt egy tanárt, és legalább két diákot megsebesített, mielőtt a rendőrök meglőtték - jelentette a BBC. A támadó nem halt meg, egy közeli kórházban ápolják - közölte a rendőrség. Egy kórházi szóvivő elmondta, hogy a támadásban megsérült diákok fiatalok, de nem gyerekek. "Néhányuknak súlyos sérülései vannak, éppen operálják őket" - mondta.
A Kronan iskolába négyszász diák jár, a támadás a büfé környékén történt. A gyerekek futva menekültek ki az épületből.
Zoom
A rendőrség közlése szerint a húszas éveiben járó támadónál több fegyver is volt, köztük "legalább egy késre emlékeztető tárgy". Két lövést adtak le rá, az egyik eltalálta a támadót, akinek egyelőre nem ismertek a motivációi.
"A teremben ültem, amikor az egyik osztálytársamat felhívta a nővére, hogy gyilkos van az iskolában. Ezért bezártuk az ajtót, de a tanárunk még kint volt a folyosón. Figyelmeztetni akartuk, ezért néhányan kimentünk, és akkor megláttam a gyilkost, kard volt nála és maszkot viselt. Leszúrta a tanárunkat" - mondta egy diák a The Local című helyi lapnak. A tanuló elmondása szerint a gyilkos üldözni kezdte őt, ezért beszaladt egy másik terembe. "Ha nem szaladtam volna, engem is megölt volna. Nagyon félek. Mindenki fél itt."
2. frissítés: fénykép is van róla
A támadó egy 21 éves helyi lakos volt, de a személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra a rendőrök, akik már házkutatást is tartottak, és állítólag hasznos nyomokra leltek. A támadás során több fegyver is volt nála, a motivációjáról eddig semmi nem derült ki. A kórházban azóta belehalt a sérüléseibe.
Egy helyi újság képet is közölt a talpig feketébe öltözött, fekete maszkot és fekete katonai sisakot viselő támadóról.
Zoom
"Azt hittük, valamilyen halloweeni vicc", mondta egy kislány, aki matekórán ülve figyelt fel a folyosón álldogáló támadóra. A maszkos alakot a tanár is észrevette, kiment hozzá, és megpróbálta leszedni róla maszkot, mire a támadó hasba szúrta a karddal.
Stefan Lofven svéd kormányfő kijelentette, hogy ez gyásznap Svédország számára, és még ma a helyszínre utazik.
Svédországban meglehetősen ritkák az iskolai támadások. Legutóbb 1961-ben fordult elő iskolai lövöldözés, akkor egy ember meghalt, és hatan megsebesültek.
(MTI - Origó - HVG - Index nyomán)