A Reuters hírügynökség azt írja, hogy a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító repülő esetét vizsgálók azt állítják, 90 százalék, hogy a gépen bomba robbant.
A robbanószerkezet működésére a pilótafülkéből származó utolsó hangfelvételek alapján következtetnek – a gép fekete dobozait már másnap megtalálták a szakértők.
Az információ forrása a vizsgálati csapat egyik egyiptomi tagja, aki nem fedte fel kilétét, arra pedig nem akart kitérni, hogy miért „csak” 90 százalékig biztosak a dolgukban.
A repülő október 31-én zuhant le, nem sokkal utána az Iszlám Állam vállalta magára a merényletet, amit akkor szakértők még nem tartottak valószínűnek.
A héten aztán a fedélzetre feljuttatott bomba verziója egyre erősödött, és az egyiptomi nyaralóhelyről, ahol a gép felszállt, számos ország már nem engedi repülni a gépeit.
(HVG - Reuters)
Kapcsolódó: