Az Európai Uniónak több törvényes lehetőséget kell teremtenie a "menekültek" befogadására, amivel a menekülthullám is korlátozható lenne - szögezte le vasárnap a német kancellár a törökországi Antalya közelében zajló G20-csúcstalálkozó alkalmával. Angela Merkel egyúttal azt is hangsúlyozta: "erősebbek vagyunk a terrorizmus minden formájánál".
Zoom
Egy percig gyászol, majd folytatja Európa elpusztítását
"Az illegalitást a lehető leghamarabb legalitássá kell változtatni" - vélekedett Merkel, aki fontosnak nevezte a "menekültek Európában történő igazságos elosztását" is.
A német kancellár szerint a menekültválság kezelését "ott kell kezdenünk, ahol a menekültek bejönnek", azaz döntő fontosságú "az Európai Unió külső határainak védelme".
Meg kell szüntetni továbbá a menekülés okait, amelyek között megtalálni az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezetet, a szíriai háborút, valamint az iraki ellenségeskedést - mutatott rá Merkel, aki egyúttal jelezte, hogy ebben a témában a G20-csúcstalálkozó alkalmával megbeszélést folytat majd Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama amerikai elnökkel.
"Mindannyian tudjuk, hogy az idő sürget" - tette hozzá.
A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport találkozójának Merkel szavai szerint az az üzenete a pénteki párizsi merényletsorozat után, hogy "erősebbek vagyunk a terrorizmus minden formájánál". A német kancellár követelte a történtek hátterének felderítését, és óva intett az "elhamarkodott gyanúsítgatásoktól". A dolgok tisztázása nemcsak az áldozatok és hozzátartozóik számára fontos, hanem a "jövőbeli biztonságunk" szempontjából is, és "ezzel tartozunk" annak a sok ártatlan embernek is, akik a háború és a terrorizmus elől menekülnek - szögezte le Merkel.
A német kancellár a világgazdaság helyzetéről folytatott eszmecserén pozitívnak nevezte, hogy "Európa lekerült a szalagcímekről", és ismét hatékonyan hozzájárul a világgazdaság növekedéséhez. Merkel nyomatékosan kiállt a szabadkereskedelem mellett, és egyben támadta a protekcionista gazdaságpolitikát.
A török riviéra fővárosának tartott Antalya közelében található Belekben vasárnap délben - kevesebb mint 48 órával az eddig 129 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozat után - kezdődött meg a G20-csoport vezetőinek kétnapos csúcstalálkozója.
(MTI nyomán)