Barack Obama elnöktől Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt-aspiránsig sok politikus emlékezett meg hétfőn az Egyesült Államokban az 1968-ban meggyilkolt négerjogi harcosról, Martin Luther Kingről.
Zoom
Barack Obama és felesége könyveket csomagolt kisiskolásoknak az egyik washingtoni iskolában, Loretta Lynch szövetségi igazságügyi miniszter a King napi ünnepségen mondott beszédet Washington DC-ben, a washingtoni Martin Luther King emlékműnél pedig a kormány nevében az FBI igazgatója, James Comey helyezett el koszorút.
Hillary Clinton, Bernie Sanders és Martin O'Malley, a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó három politikus a dél-karolinai fővárosban, Columbiában vett részt az ottani Capitolium emlékülésén, ahol mindhárman beszédet is mondtak. Columbiában először tartottak olyan hivatalos rendezvényt, amelynek idején nem lobogott a Capitoliumnál a konföderációs zászló. (A konföderáció az amerikai polgárháborúban az Unióból kiválni akaró déli államok szövetsége volt.)
Bernice King, a meggyilkolt King leánya Atlantában, abban az Ebenezer baptista templomban mondott beszédet, ahol valaha apja prédikált. "Mit mondana ma apám? Azt, hogy miért tartott ez ilyen sokáig?" - mondta Bernice King, akinek beszédét gyakran szakította meg taps.
New Yorkban koncerttel és színházi előadással emlékeztek Martin Luther King örökségére, Minneapolisban és Clevelandben felvonulásokat tartottak négerjogi szervezetek, hogy a közelmúltban történt, szerintük rasszista indíttatású, feltételezett rendőrségi visszaélésekre emlékeztessenek.
Két hollywoodi színész a "nemzeti" ünnep napját használta fel arra, hogy bejelentse: bojkottálja az idei Oscar-gálát. A néger rendező, Spike Lee és a szintén fekete színésznő, Jada Pinkett Smith az ellen tiltakozik így, hogy az idei Oscar-jelöléseken nem válogattak be senkit a fajtársaik közül.
(MTI nyomán)