Varsóban, valamint több lengyelországi városban is a magzat védelméről szóló törvény szigorítása, azaz a magzatgyilkosság teljes tilalmának terve ellen tüntettek vasárnap, s a baloldali párt, a Razem (Együtt) szervezte tiltakozások a püspöki karnak az élet védelmében kiadott felhívására is reagálnak.
A szejm varsói székhelye előtt a TVN24 hírtelevízió szerint több ezer, Krakkóban mintegy kétezer felforgató gyűlt össze, a tüntetők többek között az Abortálni a kormányt feliratú transzparenseket vittek, s egyházellenes jelszavakat is skandáltak.
Zoom
Vasárnap a lengyelországi templomokban a szentmiséken a lengyel püspöki kar felhívását olvasták fel, mely az ötödik parancsolatra (Ne ölj!) hivatkozva a magzatgyilkosság szabályozásának szigorítását és az emberi élet teljes körű védelmét szorgalmazza.
A felforgatók arra is reagálnak, hogy a lengyelországi életvédő egyesületek nemrégiben kidolgoztak egy törvényjavaslatot, mely teljességgel tiltaná a magzatgyilkosságot, ugyanakkor a veszélyeztetett várandósságból született beteg gyermekeket nevelő családok számára nagyobb anyagi és szakértői támogatást nyújtaná. Beata Szydlo kormányfő csütörtökön közölte, hogy ő személyesen támogatná az abortusz teljes betiltását, de nem rendelne el ez ügyben szavazási pártfegyelmet. Hasonló állásponton van Jaroslaw Kaczynski, a kormánypárt elnöke is.
A lengyel házelnöknek átnyújtott, de általa még be nem jegyzett törvényjavaslat parlamenti előterjesztéséhez 100 ezer aláírás szükséges, ezeket várhatóan a napokban kezdik el gyűjteni.
A tervezet megszüntetné az 1993-ban elfogadott, a magzat védelméről szóló lengyel törvény azon előírásait, melyek szerint az abortusz abban az esetben megengedett, ha a terhesség nemi erőszak következménye, az anya élete veszélyben forog, vagy a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett. Az első esetben a gyilkosság a magzat 12 hetes koráig, az utóbbi kettőben 24 hetes koráig végezhető el.
Azokban az esetekben, amikor az anya életmentő kezelésre szorulna, a törvényjavaslat szerint az orvosoknak továbbá is joguk lenne olyan gyógyítási módszerekhez is folyamodni, melyek kockázatosak lennének a baba egészségére és életére nézve.
A szigorítás mellett megszólalók azzal érvelnek: nem szabad tönkretenni az emberi életet, mely a fogantatással kezdődik, és csak a természetesen bekövetkezett halállal ér véget. Életvédők egy része azonban nem ért egyet a törvényjavaslat azon előírásával, mely büntetést feltételez a magzatgyilkosságon túleső nők számára.
Kommentárok szerint ezt az előírást ellenezné a parlamenti többséggel rendelkező Jog és Igazságosság (PiS) képviselőinek egy része is, így - ha sikerül az előterjesztést parlament elé vinni - a szavazási eredmény jelenleg bizonytalan.
Más miatt is hőbörögtek a demokraták
Az abortuszt tiltó törvényjavaslat mellett vasárnap újabb tiltakozásokat váltott ki a lengyel alkotmánybíróság helyzete is. Az utóbbi időben rendszeresen kormányellenes tiltakozásokat szervező Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) ezúttal a nyugat-lengyelországi Wroclawba hívta össze támogatóit, akik a TVN24 hírtelevízió szerint több ezren, a KOD vezetése szerint 15 ezren gyűltek össze.
Csütörtökön a kormányzó PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski az alkotmánybírósági válság megoldásáról tárgyalt az ellenzéki pártok elnökeivel, ezt követően bejelentette: a patthelyzet megoldása érdekében a szejm új alkotmánybírósági törvény kidolgozásához kezd hozzá. A fő ellenzéki erő, a Polgári Plaform azonban szkeptikusan viszonyult Kaczynski kezdeményezéséhez.
Hétfőn Lengyelországba látogat a jogállamiság működését, az "emberi jogok tiszteletben tartását" ellenőrző nemzetközi szervezet, az Európa Tanács főtitkára, Thorbjorn Jagland, kedden pedig az Európai Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans. Mindketten az alkotmánybíróság körül kialakult helyzetről tárgyalnak majd a lengyel vezetőkkel. Jagland emellett a lengyel közmédia működését átalakító új szabályokról is megbeszélést folytat a kormányzattal.
Szerdán egyébként a brüsszeli Európai Bizottság ismét foglalkozik az új PiS-kormány által bevezetett új alkotmánybírósági szabályozással. Ez az Európa Tanács alkotmányjogi "szakértői testülete", a Velencei Bizottság szerint csökkenti a bíróság munkájának hatékonyságát és "aláássa a lengyelországi demokráciát", jogállamiságot és az "emberi jogok érvényesülését".
(MTI korrigálva)
Kapcsolódó: