Migránsok verekedtek össze az égei-tengeri Leszbosz szigetén található túlzsúfolt regisztrációs központban, legalább heten megsebesültek - közölte hétfőn a helyi rendőrség.
A hatóságok szerint az erőszak vasárnap este kezdődött, először a fiatalok kezdtek verekedni, majd a tábor többi részén is egymásnak estek emberek. Mintegy 40 magát fiatalkorúnak valló menekült el a táborból. Két felnőtt és öt fiatal könnyebben megsebesült.
A helyi sajtó szerint hétfő reggelre már lenyugodtak a kedélyek.
A jelentésekből nem derült ki az összetűzés oka.
Zoom
REUTERS/Giorgos Moutafis
A leszboszi Moria és Kara Tepe nevű migránstáborok túlzsúfoltak; az eredetileg 3500 ember befogadására tervezett létesítményekben jelenleg mintegy 5400-an vannak.
A sáskajárás kezeléséért felelős görög válságstáb szerint az országban hozzávetőleg 60 ezer betolakodó tartózkodik. Az illegális bevándorlók uniós tagállamok közötti szétosztása pedig - szerencsére - csigatempóban halad. A hivatalos adatok szerint alig 3000 embert telepítettek át eddig Görögországból az ígért 33 ezer helyett. Hétfőre virradóra a török partokról további 115 illegális bevándorló érkezett Görögországba.
Japán és lengyel útlevéllel is próbálkoznak
A görög rendőrség emellett újabb migránsokat vett őrizetbe hétfőn, akik hamis iratokkal akartak az égei-tengeri szigetekről Németországba, Csehországba, illetve Svájcba jutni. Az etiópiai, elefántcsontparti, afgán és szíriai betolakodók japán, lengyel, holland és francia útleveleket mutattak fel a hatóságoknak. Három lengyel állampolgárt is őrizetbe vettek, akiket embercsempészettel gyanúsítanak.
Szinte mindennapossá váltak a hasonló esetek a görög szigeteken. A görögországi turistaszezon miatt az embercsempészek és migránsok is abban reménykednek, hogy a szigeteken lévő kisebb repülőterek forgatagában a hamis dokumentumok nem akadnak fenn a szűrőn.
(MTI nyomán)