Evan Hempel fotója és története még a legedzettebb gyomrokat is megfektetheti. Az aberrált állat 2003-ban kezdte el szedni a hormonkészítményeket azért, hogy "végre férfi lehessen", de annyira azért mégsem, hogy eltorzított testét ne tudja felhasználni a szülés csodájának meggyalázásához.
Öt évvel ezelőtt Evan és barátnője közösen elhatározták, hogy Hempel leáll a tesztoszteroninjekciókkal, és megpróbálkoznak a mesterséges megtermékenyítéssel. Pár sikertelen próbálkozás után 2015-ben Evan teherbe esett (elnézést a világ legaljasabb kifejezésének használata miatt, de ez esetben nem lehet máshogy megfogalmazni - a szerk.), és idén tavasszal fia született.
Zoom
Evan Hempel és a szerencsétlen gyermek (Elinor Carucci/TIME)
Míg néhány "transznemű férfi" számára (értsd: női testüket hormonokkal megnyomorító perverzek) összeegyeztethetetlen lenne a "terhesség" a nemváltoztatás iránti vággyal, Evan volt annyira elfajzott, hogy számára egyáltalán nem jelentett ez problémát. „Szerencsejáték volt. Az azonban biztos, hogy nagyon boldog vagyok, hogy a testem képes volt erre” – nyilatkozta a Time magazinnak.
Mikor már rosszullétek gyötörték, a nyomorult beavatta főnökét, aki a beteg helyzetre szintén beteg módon reagált: azt mondta, ez valóban egy "nem szokványos szituáció", de "nagyon örömteli dolog", ami Evannel történik.
A szülés simán ment, minden rendben zajlott, Evan szoptatni is tudja gyermekét. Amikor a kicsinek már nincsen szüksége anyatejre, a "férfi" újból elkezdi a tesztoszteroninjekciókat, hogy mellei megint visszahúzódjanak. Mert ez a világ legtermészetesebb dolga. Mindenki boldog.
(Kuruc.info - Life nyomán)
Kapcsolódó: