Törökország "megdöbbent és felháborodott a szíriai rezsim és támogatói által az aleppói civilek ellen elkövetett mészárlásokon", azonnali tűzszünetet és a polgári lakosság evakuálását követeli az észak-szíriai városból - közölte kedden a török külügyminisztérium.
A tárca közleménye szerint a szíriai hadsereg esélyt sem ad az aleppói civileknek arra, hogy elhagyják a várost, tettei pedig tömeges kivégzésekkel érnek fel. Törökországot mélyen aggasztja, hogy hasonló sors vár az utolsó két, felkelő kézen volt kelet-aleppói negyedben rekedt több tízezer civilre, azaz az előrenyomuló kormányerők lemészárolják őket. Az ENSZ keddi közleménye szerint a világszervezet olyan értesülések birtokába jutott, amelyek szerint a szíriai hadsereg menekülő civileket lő agyon.
Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter az aleppói helyzettel kapcsolatban leszögezte, hogy tűzszünetre lenne szükség a civilek evakuálásához, ennek érdekében pedig Ankara fokozni fogja Moszkvával folytatott megbeszéléseit. ”A kegyetlenség legdurvább formájának vagyunk szemtanúi Aleppóban, és ezért a rezsim és támogatóik a felelősek. A sebesülteket nem engedik ki (a harci övezetből), és emberek halnak meg éhezés miatt” – mondta keddi ankarai sajtótájékoztatóján a miniszter.
Cavusoglu bírálattal illetett meg nem nevezett országokat az aleppói helyzettel kapcsolatban. “Még ha mindenki más szótlan is, minket nem lehet elhallgattatni… Mindig konkrét javaslataink vannak, de azt láttuk, hogy sok más ország nem volt őszinte” – fogalmazott. A felkelők védelme hétfőn omlott össze az észak-szíriai nagyváros keleti felében, ahol az utolsó általuk ellenőrzött negyedet is kényetelenek voltak feladni, estére pedig a várost átszelő folyó nyugati oldalán lévő néhány negyedben vették fel vélhetően utolsó állásaikat.
(MTI)