Nemzetközi civil szervezetek egy zsidó temetőt szerettek volna felújítani, de a helyiek heves tiltakozásba kezdtek.
"Minden előzmény nélkül lángolt fel a holokauszt egy cseh kisvárosban, holott a holokauszt következtében ma már alig élnek zsidók a Cseh Köztársaságban" – írja a blisty.cz nyomán a fajtársi HVG.
A szörnyű antiszemitizmus a településen akkor ütötte fel a fejét, mikor zsidó aktivisták bejelentették: felújítanák az egykori, helyi zsidó temetőt Prostějovban. A rehabilitációra azért volt szükség, mert a közel 2000, itt eltemetett zsidót sírját "feldúlták a nácik" a második világháború folyamán. A német uralom alatt a helyi hatóságok bezárták a temetőt, a sírköveket pedig állítólag megsemmisítették vagy felhasználták őket a városi járdák kikövezéséhez. Majd a temető területe az idők során városi közparkká vált, ahová a helyiek leginkább kutyát sétáltatni jártak.
A Kolel Damesek Eliezer nevű nemzetközi jótékonysági szervezet és a cseh zsidók országos közössége, illetve Louis Kestenbaum rabbi Brooklynból most megpróbálta a temetőt részben helyreállítani. A projekt első körben azt javasolta, hogy egy kis területet kerítsenek el a parkban a „kegyelet” számára, ahol néhány sírkövet ismét felállítanának.
Ám a helyi lakosok aláírásgyűjtésbe kezdtek a zsidó temető rehabilitálása ellen. A petíció ráadásul riogató, hamis hírek alapján íródott - rémüldözik a HVG -, melyekben az állt, hogy a zsidók azt tervezik, hogy a temetőt teljes egészében helyreállítják, ezért ennek érdekében kivágják a park összes fáját, továbbá eltávolítják a padokat, sőt a terület teljes egésze köré falakat emelnek majd. Ami valljuk be, amennyiben tényleg ez a terv, valóban elég riogató. A projekt zsidó vezetői és a helyi hatóságok állítása szerint nem erről van szó, de a városban fellángoló, természetes zsidóellenes hangulatot nem tudták elnyomni. (Persze az is lehet, hogy csak a parkjukat akarják védeni a helyiek, nem pedig "újabb holokausztot csinálni" - a szerk.)
A helyiek például a közösségi médiaoldalakon is heves tiltakozásba kezdtek, az "antiszemita" cikkek és blogbejegyzések is egyre szaporodni kezdtek: külföldi, szélsőséges zsidó szervezetekről és szándékokról, továbbá zsidó lobbiról is írni merészeltek.
Az ellenállás könnyen meghozhatja gyümölcsét: Prostějov városvezetése ugyanis fontolgatja, hogy leállítja a zsidó temetőben a felújítási projektet.
(HVG nyomán)