Nagy felzúdulást keltett Németországban Björn Höcke, miután egy drezdai sörcsarnokban tartott pártrendezvényen arról beszélt, eljött végre az ideje leszámolni a háború utáni politikai konszenzussal, és véget vetni végre a "holokauszt" miatt szégyenkező megemlékezéseknek.
Zoom
A párt thüringiai szervezetét vezető Höcke kikelt az ellen, hogy Németország évtizedek óta újra és újra bűnösnek vallja magát a nemzetiszocialista korszakban történtek miatt. Az egykori történelemtanár szerint az országban azt tanítják, hogy a német múlt sötét és szörnyű, elhomályosítva mindazokat a tudományos és művészeti csodákat, amiket németek alkottak.
Höcke szerint valakik nagy munkát fektettek abba 1945 óta, hogy elvágják az országot a gyökereitől, és majdnem sikert is arattak, emiatt pedig az ország lelkülete a mai napig egy legyőzött, megtépázott népét tükrözi.
Nincs még egy ország, amelyik fővárosa szívében szégyenemlékművet állított volna - utalt a 2005-ben átadott holokamu-emlékeztetőre Berlin közepén.
"Ez nem folytatódhat így tovább" - zárta felszólalását Höcke, a közönség pedig lelkes "Deutschland, Deutschland" skandálással fejezte ki egyetértését.
A zsidók soha nem hitték volna, hogy ennyi agymosás után ilyet mer mondani valaki
A Németországi Zsidók Központi Tanácsa természetesen nem hagyta ajvékolás nélkül a holobéklyóból való szabadulást meghirdető beszédet. Josef Schuster nemcsak antiszemitának (ugyanis mindenki antiszemita, aki nem az ő szekerüket tolja), hanem "embergyűlölőnek" is nevezte Höcke szavait, mondván, az AfD most megmutatta az igazi arcát. "Soha nem merészeltem volna elképzelni, hogy ilyet mondhat egy politikus 70 évvel a 'Soá' után" - hisztizett a zsidó.
Csatlakozott hozzá egyik hűséges szolgája, Sigmar Gabriel alkancellár is. "Björn Höcke megveti azt a Németországot, melyre én büszke vagyok. Soha, de soha nem szabad szó nélkül hagynunk Björn Höcke demagógiáját. Németként sem, és főleg szociáldemokrataként nem" - mondta.
A legfrissebb felmérések szerint a muszlim megszállás miatt megizmosodott AfD országosan 11 és 15 százalék közötti tábort tudhat maga mögött.
(Kuruc.info - The Guardian - 444 nyomán)