Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) pénteki rendkívüli ülésén Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet leszögezte: az Egyesült Államok "kész további cselekvésre" Szíriában.
A Szíria ügyében összehívott rendkívüli tanácskozáson Nikki Haley hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak az idlíbi gáztámadás után, csütörtökről péntekre virradóra Szíriára mért légicsapásai “teljes mértékben” igazoltak voltak. Az amerikai nagykövet álláspontja szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök "azért követte el a vegyifegyver-támadást, mert azt hitte, megúszhatja”. Hozzátette: Aszad “tudta, hogy Oroszország támogatja”. Nikki Haley leszögezte: “ez azonban a múlt éjjel megváltozott”.
Hangsúlyozta, hogy most új szakasz következik Szíriában, és “politikai megoldást kell találni” erre a “rémséges” konfliktusra. “Készek vagyunk még többet is tenni, de reméljük erre nem lesz szükség” – fogalmazott.
Vlagyimir Szafronkov, Oroszország helyettes ENSZ-nagykövete ugyanakkor törvénytelennek nevezte és elítélte az amerikai légicsapást. Mint fogalmazott: az Egyesült Államok a szuverén Szíria területét támadta meg. Hangsúlyozta, hogy Moszkva ezt agressziónak és a nemzetközi jog durva megsértésének tekinti.
A szíriai elnöki hivatal egyébként éppen az ENSZ BT ülése közben adott ki közleményt, amelyben “idióta és felelőtlen cselekedetnek” minősítette az amerikai akciót.
A tanácskozáson az ENSZ politikai ügyekért felelős igazgatója, az Egyesült Királyság és Franciaország képviselője egyaránt a szíriai konfliktus politikai megoldását sürgette.
Jeffrey Feltman, a világszervezet igazgatója leszögezte, hogy az azonnali közvetlen akcióra "éppen a szíriai nép védelme érdekében volt szükség", de hozzátette, hogy minden ilyen akciónak “az ENSZ alapelvei szerint és a nemzetközi jog alapján kell megtörténnie”.
Feltman azon meggyőződését hangoztatta, miszerint a civil lakosságot “nem lehet megvédeni, ha a kormányzat és az ellenzék is büntetlenül cselekedhet, és ha a szíriai kormánynak továbbra is megengedik, hogy a saját népe rovására megsértse az emberi jogokat”.
A brit ENSZ-nagykövet háborús bűnösnek minősítette a szíriai elnököt, és kijelentette, hogy az amerikai légicsapás figyelmeztetés volt számára. Matthew Rycroft egyúttal Oroszországot okolta, mert szerinte ha Moszkva megszavazta volna a korábbi hét ENSZ-határozatot, akkor Bassár el-Aszadnak már korábban szankciókkal kellett volna szembenéznie.
Francois Delattre francia ENSZ-nagykövet “legitim válasznak” nevezte az amerikai lépéseket, és leszögezte, hogy “ez alapvető fontosságú volt Asszad elrettentéséhez”.
(MTI)