A Fehér Ház szóvivője cáfolta Emmanuel Macron francia államfőt, aki egy vasárnapi televíziós interjújában azt állította: „meggyőzte” Donald Trump elnököt arról, hogy az Egyesült Államok ne vonuljon ki Szíriából.
Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője hétfőn leszögezte: nem változott az amerikai kormányzat álláspontja a szíriai szerepvállalásról.
„Az elnök egyértelműen megmondta: az a célja, hogy az amerikai erők kivonuljanak Szíriából, mihelyt az lehetséges” – fogalmazott a szóvivő.
Washington korábban többször is hangsúlyozta, hogy szíriai jelenléte csupán addig indokolt, amíg nem sikerül legyőzni az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szír földön harcoló egységeit. A múlt héten szombatra virradóra – az Egyesült Királysággal és Franciaországgal közösen – végrehajtott légicsapás egyszeri volt, és célja a kelet-gútai térségben lévő Dúma városában április 7-én elkövetett vegyifegyver-támadás megtorlása, elrettentés a további vegyifegyver-támadásoktól, illetve a szíriai vegyifegyver-készletek megsemmisítése volt – hangzott a washingtoni közlemény.
(MTI)