A republikánus Rick Scott eddigi kormányzó nyerte meg a floridai szenátusi választást – erősítették meg vasárnap, a voksok kézzel történt újraszámlálása után. Előzőleg kiderült, hogy a floridai és a georgiai kormányzóválasztásból szintén a republikánus jelöltek kerültek ki győztesen.
Scott két cikluson át volt az Egyesült Államok legdélebbi államának kormányzója, és a törvények értelmében harmadszor már nem indulhatott ezért a posztért. Demokrata párti vetélytársa a szenátusi mandátumért vívott küzdelemben Bill Nelson volt, aki három ciklusban dolgozott a washingtoni törvényhozás felsőházában. A november 6-i félidős kongresszusi választások első floridai eredménye is Scott győzelmét mutatta, ám a kevéssel alulmaradt Nelson nem ismerte el vereségét, és a szavazatok újraszámlálását követelte. Erre a floridai törvények lehetőséget adnak, ha a két jelöltre leadott voksok aránya között 0,5 százaléknál kisebb a különbség.
A floridai kormányzói posztért folyó versengés eredményét szombaton hozták nyilvánosságra: a demokrata párti jelölt, Andrew Gillum, aki jelenleg a floridai főváros, Tallahassee polgármestere, elismerte vereségét a republikánus Ron DeSantisszal szemben. A félidős választások éjszakáján Gillum elismerte már a vereségét, másnap azonban ő is a voksok újraszámlálását kérte.
Már megint a jó öreg rasszizmus
Ez pedig meglehetősen viharos körülmények között zajlott, több, előre nem látható körülmény lassította azt, különösen Broward és Palm Beach megyében, ahol a bejegyzett demokrata párti szavazók vannak többségben. A számlálás során kialakult zűrzavarért republikánus politikusok Broward megye választási biztosát, Brenda Snipest tették felelőssé, Marco Rubio floridai republikánus szenátor azzal is megvádolta őt, hogy egyes szavazócédulákat eltüntetett, másokat pedig nem vett számításba.
Zoom
Brenda Snipes - négert csalással gyanúsítani rasszizmus
Természetesen nem maradtak válasz nélkül a vádak: a néger és vállaltan demokrata párti Snipes tévéinterjúkban rasszizmust sejtetett az ellene felhozott vádak hátterében. Ellenben sajtóhírek szerint a demokraták országos és helyi vezetői is kínosnak tartották a történéseket. Jeb Bush, Florida korábbi kormányzója – George W. Bush volt amerikai elnök öccse – Snipes eltávolítását követelte. Sajtóértesülések szerint az újraszámlálás lezárultával a választási biztos távozik posztjáról.
Georgiában is vádaskodtak a négerek
Hasonlóképpen elhúzódott az újraszámlálás a georgiai kormányzóválasztás esetében is, ahol szintén csak szombaton mondták ki a végleges eredményt. A választást Brian Kemp republikánus jelölt nyerte. A demokrata párti kormányzójelölt, Stacey Abrams, aki azt remélte, hogy ő lesz e déli tagállam első néger női kormányzója, bejelentette, hogy nem ismeri el az új kormányzó legitimitását, azzal vádaskodva, hogy Kemp csalt és aláásta a demokráciát Georgiában.
Zoom
Stacey Abrams veresége aláásta a demokráciát :(
Vasárnap a CNN hírtelevíziónak adott interjújában Abrams úgy fogalmazott: a demokrácia vallott kudarcot Georgiában, miután az elmúlt esztendőben szándékosan nem fejlesztették a szavazógépeket, és nem tartottak megfelelő továbbképzéseket a megyei választási biztosoknak, emiatt pedig sok helyütt nehézségekbe ütközött a szavazás.
A Fox televízió által pénteken rögzített és vasárnap sugárzott interjújában Donald Trump elnök is kitért a floridai választásokra. Már pénteken győztesnek mondta Rick Scott szenátorjelöltet, és azt hangoztatta, hogy ő személyesen hívta fel a figyelmet még a választások előtt a szavazatok eltűnésének lehetőségére.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: