Hírszerzési vezetők szándékosan visszatartották a készülő terrortámadásra vonatkozó információkat – jelentette ki Laksman Kiriella Srí Lanka-i házelnök szerdán a colombói parlamentben. "Hírszerzési felsővezetők szándékosan eltitkolták az információt. A birtokában voltak, de a hatóságok vezetői nem tették meg a kellő intézkedéseket" – szögezte le Kiriella.
A házelnök kifejtette: a szigetország hatóságai április 4-én kaptak figyelmeztetést az indiai titkosszolgálattól, hogy öngyilkos merényletek várhatók szállodák, templomok és politikusok ellen. Három nappal később az államfő vezetésével ülésezett a Srí Lanka-i biztonsági tanács, de az információt szélesebb körben nem osztották meg. "Valaki irányítja ezeket a hírszerzési vezetőket. A biztonsági tanács politizálni kezdett. Ezt ki kell vizsgálni" – hangsúlyozta Laksman Kiriella.
A húsvétvasárnapi terrortámadásban kilenc öngyilkos merénylő vett részt, volt köztük egy nő is, nyolcat sikerült közülük már azonosítani. A támadásért felelőssé tett Nemzeti Tauhíd Dzsamaat vezetője is végzett magával az egyik helyszínen – tudatta a Srí Lanka-i védelmiminiszter-helyettes. Eddig már több mint hatvan embert vettek őrizetbe a templomok és szállodák ellen elkövetett, 359 halálos áldozattal és több mint ötszáz sebesülttel járó merényletek ügyében. A halottak között 39 külföldi van.
A Srí Lanka-i hadsereg korábbi vezérkari főnöke ezzel egy időben úgy nyilatkozott, hogy a támadást valószínűleg hét-nyolc éven át készítették elő. Washingtonnak nem volt előzetes információja a készülő merényletről – közölte az Egyesült Államok colombói nagykövete, Alaina Teplitz. A diplomata úgy vélekedett, hogy jelenleg is folyamatban vannak terrorista összeesküvések Srí Lankán. A terroristák figyelmeztetés nélkül lecsaphatnak közösségi tereken, nagy összejöveteleken – figyelmeztetett.
Dánia indiai nagykövete a TV2 dán televíziónak arról számolt be szerdán, hogy a robbantások idején eltűnt két dán állampolgár, aki egy colombói szállodába jelentkezett előzőleg. Hozzátartozóik és a hatóságok vasárnap óta sikertelenül próbáltak meg kapcsolatba lépni velük. A merényletekben három dán biztosan meghalt. Anders Holch Povlsennek, Dánia leggazdagabb emberének a négy gyermekéből három meghalt a támadásokban.
(MTI)