Már eldöntött kérdés, hogy Törökország Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert vásárol Oroszországtól – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton, azt is jelezve, hogy Ankara és Moszkva a jövőben közösen fog gyártani Sz-500-as rakétarendszereket.
A török államfő leszögezte: az Sz-400-as megvásárlása immár “lezárt ügy”. Ezzel lényegében megerősítette már korábban is bejelentett szándékát, miszerint „nem lenne etikus”, sőt, kifejezetten erkölcstelenség volna, ha Ankara kihátrálna az üzletből.
Zoom
Fotó: Getty Images
Washington már korábban figyelmeztette Ankarát, hogy az orosz légvédelmi rendszer nem integrálható a NATO hálózatába, és a beszerzés veszélybe sodorhatja azt a 3,5 milliárd dolláros üzletet, amelynek keretében Ankara amerikai Patriot légtérvédelmi rendszert vásárolna.
Az Egyesült Államok azt is felvetette, hogy ha Törökország Sz-400-as rendszert vesz, akkor Washington felülvizsgálja a török részvételt az F-35-ös harci gépek programjában.
Erdogan ezzel kapcsolatosan úgy fogalmazott, hogy országa továbbra is kész e harci gépek megvételére.
„Előbb vagy utóbb megkapjuk az F-35-ösöket – tette hozzá.
A török elnök azt is jelezte, hogy Moszkva és Törökország közösen fog gyártani Sz-500-as rakétarendszereket. Ezzel kapcsolatban a TASZSZ hírügynökség idézte Szergej Csemezovot, a Rosztyeh orosz állami cég vezetőjét, aki május elején azt mondta: „Mi csak üdvözölhetjük Törökországnak azt a szándékát, hogy partner legyen az Sz-500-as projektben.”
(MTI)