A brit külügyminiszter szerint megfelelő brit javaslat esetén az Európai Unió hajlandó lenne újratárgyalni a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) kidolgozott egyezménycsomagot, annak érdekében, hogy megoldás szülessen az ír-északír határellenőrzés problémájára.
Jeremy Hunt, a kormányzó Konzervatív Párt és a kormány éléről távozó Theresa May utódlásáért folyó versengés egyik résztvevője a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: ha az európai vezetőket megkeresi „egy olyan brit miniszterelnök, akivel hajlandók tárgyalni”, és ötleteket terjeszt eléjük az ír határprobléma megoldására, akkor „hajlandók lennének a csomag újratárgyalására”.
Az Európai Bizottság többször is határozottan leszögezte, hogy nem lehetséges a kilépési egyezségről folytatott tárgyalások újraindítása, és több uniós vezető is ilyen értelmű nyilatkozatokat tett.
Arra a kérdésre, hogy Emmanuel Macron francia elnök vagy Angela Merkel németországi kancellár kifejezte-e neki valaha is készségét a kilépési megállapodás újból megnyitására, a brit külügyminiszter a vasárnapi BBC-műsorban úgy fogalmazott: a két vezető politikus hajlandó lenne “szemügyre venni a csomag egészét”, különösen azt, hogy a csomagnak a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerrel foglalkozó részét nem lehetne-e a jelenleginél sokkal részletesebbé tenni.
Jeremy Hunt szerint ezzel el lehetne érni, hogy ne legyen szükség az ír-északír határkérdésben problémát okozó tartalékmegoldásra.
Az EU-val May kormánya által novemberben elért 585 oldalas Brexit-megállapodást és a jövőbeni kapcsolatrendszert egyelőre vázlatosan körvonalazó 26 oldalas politikai nyilatkozatot a londoni alsóház eddig háromszor visszautasította.
A Konzervatív Párt alsóházi frakciójának keményvonalas Brexit-tábora mindenekelőtt a megállapodás azon záradékát utasítja el, amelynek alapján az Egyesült Királyság vámuniós viszonyrendszerben maradna az EU-val, ha nem sikerülne időben megkötni egy átfogó kétoldalú kereskedelmi egyezményt.
E tartalékmegoldás (backstop) célja az, hogy ebben az esetben se kelljen visszaállítani a rendezési folyamat egyik fő vívmányaként felszámolt ellenőrzést Írország és Észak-Írország 499 kilométeres, jelenleg gyakorlatilag semmiféle fizikai formában nem létező határán, amely a Brexit után az Egyesült Királyság és az EU egyetlen szárazföldi vámhatára lesz.
Leo Varadkar pederaszta "ír" miniszterelnök az RTÉ ír közszolgálati rádiónak a hétvégén kijelentette: a backstop-mechanizmus nélkül nem képzelhető el Brexit-megállapodás, e záradék eltávolítása az egyezményből egyenlő lenne a megállapodás nélküli Brexittel.
Varadkar szerint a backstop-megoldás a jogilag kötelező garancia arra, hogy Írország és Észak-Írország között soha ne legyen ismét fizikai határellenőrzés.
Jeremy Hunt a vasárnapi BBC-interjúban utalást tett arra, hogy miniszterelnökké választása esetén nem kötelezné el magát “bármilyen áron” a Brexit jelenleg érvényes október 31-i határnapjának tartása mellett. Bírálta a vezetőválasztási verseny éllovasát, Boris Johnson volt külügyminisztert, aki a kampányban hangsúlyozta, hogy ha ő lesz az új miniszterelnök, az Egyesült Királyság október 31-én mindenképpen kilép az EU-ból, akár lesz addig elfogadott Brexit-megállapodás, akár nem.
Hunt szerint Johnson ezzel az álláspontjával gyakorlatilag a megállapodás nélküli, rendezetlen Brexit vagy előrehozott parlamenti választások felé indítaná el az országot.
(MTI nyomán)