Határozatlan időre bezárták a vilniusi zsinagógát és a hozzátartozó irodát antiszemita fenyegetések miatt – jelentette be kedden a litvániai zsidó közösség honlapján.
"A felszított feszültségek közepette sem a közösség, sem a zsinagóga nem képes biztosítani a betérő emberek biztonságát, köztük olyanokét is, akiket a nácik üldöztek a holokauszt idején" – olvasható a közleményben.
A litvániai zsidó közösség szerint az utóbbi időben fenyegető leveleket és telefonhívásokat kaptak. "A (politikai) pártok és képviselőik antiszemita nyilatkozatainak megtűrése és a büntetlenségük arra ösztökél minket, hogy elgondolkodjunk a saját biztonságunkról" – áll továbbá a közleményben.
A zsidó közösség emellett hangsúlyozta: a hatóságok egyértelmű állásfoglalását szeretné hallani a "zsidók megsemmisítésében" szerepet játszó személyek "dicsőítésével" összefüggésben. Hozzátette azt is, hogy máig nem kaptak semmiféle választ az ügyben.
Az ügy a Litvánia szovjet megszállása ellen folytatott harc két egykori vezéralakjának emlékével kapcsolatos. A zsidóellenes indulatokat ugyanis az váltotta ki, hogy levették Kazys Skirpa emléktábláját, és átnevezték a korábbi Jonas Noreika utcát. Teljesen érthető módon egyikük sem rajongott a zsidókért. Híveik továbbá azt vallják, hogy a két történelmi figura szovjetellenes szerepe hangsúlyosabb állítólagos antiszemita meggyőződésüknél. Szerdára egyébként a litván hazafias erők felvonulást szerveznek Litvánia szabadságharcosai emlékének támogatására.
(24.hu nyomán)