Öt fiatalt tartóztatott le a rendőrség Birminghamben, köztük egy 13 éves kislányt, amiért bozótvágó késekkel felszerelkezve megzavarták a Jégvarázs második részének vetítését – írja az Independent.
Az összecsapásban körülbelül száz fiatal vett részt szombat délután. Több tucat rendőrt küldtek a helyszínre, miután az egyik néző kihívta a rendőrséget – mondta a helyi rendőrség szóvivője. A letartóztatottak között volt még két 14 éves és egy 19 éves fiú. Utóbbit azért tartóztattak le, mert rátámadt a rendőrökre.
A rendőrök két bozótvágót és egy kisebb kést foglaltak le, és hét rendőr szerzett enyhébb sérüléseket. Az akció után a mozit bezárták.
Azt még nem tudják, miért akarta a kamaszkorú gyerekekből álló csoport megzavarni az új Jégvarázs film vetítését. A terem kisgyerekes családokkal volt tele, sokan arról számoltak be, hogy ez volt életük egyik legijesztőbb pillanata. A rendőrség arra kérte a jelenlévőket, hogy küldjenek minél több videót és fényképet az akcióról, hogy minél előbb azonosítani tudják a támadókat.
Egyelőre kevés biztosat lehet tudni erről a konkrét esetről, de az is lehet, hogy kettő, kamaszokból álló banda támadt egymásra a moziban. A brit utcai bandák között elég gyakoriak a késes összecsapások.
(Index nyomán)
Más veszélyei is lehetnek a Jégvarázs 2-nek: