A hadsereg beavatkozását követelték Brazíliavárosban Jair Bolsonaro elnök hívei egy vasárnapi tüntetésen, amely a kongresszus és a legfelsőbb bíróság ellen irányult.
A megmozdulás több száz résztvevője a legfelsőbb bíróság és a kongresszus bezáratását követelte, és visszatérést az országot 1964 és 1985 között uraló katonai junta tekintélyelvű kormányzásához.
"A fegyveres erők a nép oldalán állnak, a törvényesség, a rend, a demokrácia és a szabadság oldalán" - hangoztatta Jair Bolsonaro híveinek a közösségi médiában élőben közvetített nyilatkozatában.
"A legjobbat akarjuk országunknak. Három egymástól független hatalmi ágat" - jelentette ki Bolsonaro, aki ugyanakkor nem fenyegetett a hadsereg hatalomátvételével, ami egyébként megfigyelők szerint roppant valószínűtlen is volna, tekintve, hogy Brazíliában a kongresszus, a bíróságok, a sajtó és a civiltársadalom is jelentős befolyással bírnak.
Az elnök ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy elég volt a kongresszus és a legfelsőbb bíróság beavatkozásából. A katonából lett elnök ezzel a törvényszék nemrég hozott döntéseire utalt, amelyek miatt egy sor politikai vereséget kellett elszenvednie.
Sérgio Moro volt igazságügyminiszter szombaton nyolc órán keresztül tett tanúvallomást Bolsonaro ellen a brazil szövetségi rendőrségnek Curitiba városában. Helyi sajtójelentések szerint terhelő bizonyítékokat is előterjesztett az elnök ellen, akit azzal vádolt meg, hogy beavatkozik az igazságszolgáltatás működésébe. Bolsonaro a tanúvallomást megelőzően Júdásnak nevezte a volt tárcavezetőt egy Twitter-bejegyzésben.
A brazil szövetségi legfelsőbb bíróság egyik bírája korábban előzetes nyomozást rendelt el Jair Bolsonaro ellen Sérgio Moro vádjai alapján, miszerint az elnök politikai befolyással akart élni a szövetségi rendőrségre, hogy ezzel megelőzze a korrupcióval gyanúsított fiait kompromittáló vizsgálatokat.
Az igazságügyi miniszter azt követően jelentette be távozását április 24-én, hogy Bolsonaro - Moro szerint személyes és politikai okokból - menesztette tisztségéből Maurício Leite Valeixót, a Brazil Szövetségi Rendőrség (DPF) vezetőjét. Bolsonaro azonban nem volt képes a családja bizalmát élvező, Alexandre Ramagem kinevezését keresztül vinni a DPF élére, mivel a legfelsőbb bíróság megakadályozta ezt. Bírálói szerint Ramagem kinevezése az igazságszolgáltatási rendszer tisztességtelen befolyásolásához vezetett volna.
"Az alkotmány minden áron érvényesülni fog" - hangsúlyozta Bolsonaro vasárnap. "Holnap kinevezzük a szövetségi rendőrség új igazgatóját. Brazília követni fogja az általa diktált irányvonalat" - tette hozzá.
A brazil elnököt a koronavírus-járvány kezelése miatt is egyre hevesebb bírálatok érik. Jair Bolsonaro ugyanis továbbra is bagatellizálja a válságot, a vírust korábban többször is egyszerű kis influenzának nevezte, s április közepén menesztette az általános karantént szorgalmazó Luiz Henrique Mandetta egészségügyi minisztert. Időközben azonban átlépte a százezret a fertőzöttek száma a 210 millió lakosú országban.
A latin-amerikai országban eddig 101 147 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 7025-en elhunytak a Covid-19 betegségben az egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint.
(MTI)