Törökország óva intette az Európai Uniót a belügyeibe avatkozástól a Hagia Sophia mecsetté nyilvánításával kapcsolatban. A török külügyminisztérium szóvivője közleményben hangsúlyozta, hogy senki sem sértheti meg Törökország szuverén jogait - jelentette kedden az Anadolu török állami hírügynökség.
Hami Aksoy arra reagálva adott ki közleményt, hogy az EU-tagországok külügyminiszterei előző nap elítélték az isztambuli látványosság - volt ordodox székesegyház - mecsetté minősítését.
Aksoy hangsúlyozta: az épület Törökország tulajdona, státuszának megváltoztatása pedig csakis Törökország szuverén joga.
A külügyi szóvivő rámutatott, hogy a mecset minden látogató előtt nyitva áll, vallásra való tekintet nélkül. Egyúttal jelezte: a Hagia Sophián belül végrehajtandó változtatások nem fogják sérteni az épület világörökségi státuszának feltételeit. Aksoy aláhúzta: a mecset továbbra is "mindenkit átölelve" megőrzi voltát az emberiség közös kulturális örökségeként.
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben, az uniós külügyminiszterek tanácskozását követően a Hagia Sophia-ügy kapcsán úgy fogalmazott: a döntés elkerülhetetlenül felgyorsítja a bizalmatlanságot, elősegíti a vallási közösségek közötti megosztást, aláássa a párbeszédre és az együttműködésre irányuló erőfeszítéseiket.
Pénteken a török legfelsőbb közigazgatási bíróság semmisnek minősítette azt az 1934-es minisztertanácsi döntést, amely a Hagia Sophia múzeummá alakításáról szólt. Recep Tayyip Erdogan török elnök rövid időn belül rendeletet adott ki az újbóli mecsetté alakításra vonatkozóan. A rendelettel az épület irányítása a török vallásügyi hivatalhoz (Diyanet) került.
Erdogan később bejelentette, hogy a nem muszlimok előtt is nyitva fog állni a mecset, amelyben az előkészületek befejeztével július 24-én tartják majd az első muszlim közösségi imádkozást.
A török döntés nyomán számos keresztény vallási vezető és nyugati politikus ellenérzését fogalmazta meg. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy Ankara tájékoztatni fogja az UNESCO-t a Hagia Sophiát illetően tervezett lépésekről.
(MTI)