Ez derült ki az amerikai védelmi minisztérium hétfőn kiadott közleményéből, amelyet Mark Esper miniszter írt alá. A közlemény utalt arra, hogy az Egyesült Államok és Lengyelország befejezte a védelmi együttműködési tárgyalásokat, amelyek "megszilárdítják a tartós védelmi partneri kapcsolatot".
A tárgyalások eredményeként a védelmi együttműködés keretében rotációs rendszerben már lengyel földön állomásozó 4500 amerikai katonai kontingens létszámát 1000 fővel növelik meg.
"A védelmi együttműködés tükrözi a Donald Trump amerikai és Andrzej Duda lengyel elnök által a 2019-ben aláírt közös nyilatkozatban rögzített elképzeléseket" - fogalmazott a minisztérium, utalva arra, hogy az egyezmény gondoskodik a szükséges jogi keretekről, infrastruktúráról, a méltányos tehermegosztásról, amely a felek álláspontja szerint egyaránt elengedhetetlen a védelmi együttműködés elmélyítéséhez.
A Pentagon kiemelte: az Európában állomásozó amerikai haderő nemrégiben bejelentett stratégiai átrendezésével együtt - amely Washington szerint Oroszország elrettentését, a NATO erősítését és a szövetségesek megnyugtatását szolgálja -, az amerikai katonai jelenlét megnövelése Lengyelországban, a NATO keleti szárnyán, "javítani fogja a stratégiai és műveleti mozgékonyságot".
Donald Trump elnök még júniusban jelentette be, hogy Washington 9500 fővel csökkenti a német földön állomásozó katonái létszámát Mark Esper védelmi miniszter pedig a múlt héten közölte, hogy a katonák kivonását és áttelepítését napokon belül megkezdik. Esper azt jelentette be, hogy a tervezettnél több, összesen 11 900 amerikai katonát vonnak ki Németországból. Csaknem 5600 katonát NATO-tagországokba telepítenek át, 6400 katona pedig visszatér az Egyesült Államokba. Ezzel a németországi amerikai csapatok létszáma 36 ezer főről 24 ezerre csökken. Esper már a németországi csapatkivonás bejelentésekor közölte azt is, hogy Washington és Varsó egyeztet a Lengyelországban lévő amerikai katonák létszámának emeléséről is.
(MTI)