Szerbia és Koszovó megállapodott a kétoldalú gazdasági kapcsolatok rendezésében - jelentette be Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban pénteken újságíróknak.
"Szerbia és Koszovó elkötelezte magát a gazdasági kapcsolatok rendezése mellett" - fogalmazott az amerikai elnök. Hozzáfűzte, hogy "a gazdaság összehozhatja az embereket". Egyúttal történelmi jelentőségűnek is minősítette az elvi megállapodást.
Az Ovális Irodában tartott sajtótájékoztatón részt vett Aleksandar Vucic szerb államfő és Avdullah Hoti, Koszovó miniszterelnöke. Vucic az amerikai elnököt dicsérte a közvetítésért, úgy fogalmazott: Trump "remek munkát végzett". Meghívta Donald Trumpot Szerbiába.
Az amerikai elnök bejelentette azt is, hogy Belgrád - összhangban az amerikai politikával - szintén áthelyezi izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe.
Az elnöki sajtókonferenciát követően Robert O'Brien nemzetbiztonsági tanácsadó és Trumpnak a szerb-koszovói tárgyalásokkal foglalkozó különmegbízottja, Richard Grenell külön tájékoztatót is tartott az újságíróknak.
O'Brien leszögezte: a mostani megbeszélés kifejezetten csak a gazdasági kapcsolatok normalizálására összepontosított, de remélhetőleg ennek nyomán megkezdődhet a politikai kapcsolatok rendezése is.
Grenell elmondta: személyesen is folyamatos és szoros kapcsolatban állt az Európai Unió tisztségviselőivel a szerb-koszovói megállapodás ügyében. A Fehér Ház eddig is tájékoztatást adott Németország és Franciaország nemzetbiztonsági tanácsadóinak a tárgyalásokról, és ugyanígy tájékoztatja majd őket a mostani megállapodás részleteiről is. Hangsúlyozta: a két ország gazdasági viszonyának rendezése lehetőséget teremt az amerikai és az európai vállalatoknak, hogy megjelenjenek a szerb és a koszovói gazdaság különböző ágazataiban, beleértve az energetikát, vízügyet, útépítést vagy a bányászatot is.
Robert O'Brien közölte: az Egyesült Államok világossá tette Kína, Oroszország, Irán és mások számára is, hogy az amerikai választási folyamatba történő esetleges beavatkozásért számolniuk kell a következményekkel. Hozzátette: nehéz felmérni, hogy milyen hatásuk lehet a külföldi befolyásolási kísérleteknek. Mint mondta, e befolyásolásban egyelőre Kína a legaktívabb.
Vucic és Hoti csütörtökön kezdett tárgyalásokat, amelyeknek a Fehér Ház adott otthont. Richard Grenell fogadta a két vezetőt. Grenell korábban többször is járt a térségben, és egyeztetett a helyi vezetőkkel.
Az Egyesült Államok mindig is a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok rendezését szorgalmazta, álláspontja szerint ugyanis ez alapozhatja meg a későbbi politikai megállapodásokat. Grenell korábban többször is hangoztatta, hogy Washington - Párizzsal és Berlinnel összhangban - a megbékélés folyamatát két szakaszban képzeli el: az aktív amerikai részvétellel történő gazdasági normalizálás után következne a politikai megállapodás az Európai Unió égisze alatt.
(MTI)