Bét Semes izraeli városban a lakosság tekintélyes részét ortodox zsidók képezik, akik az asszonyaikra, leányaikra a tálibokra emlékeztető módon megalázó szokásokat, öltözéket is rákényszerítenek. A városházán is komoly befolyással bíró ortodoxok most elérték, hogy egy új lakónegyed nőkről elnevezendő utcáinak, tereinek névtábláin csak a névadó családnevét tüntetik majd fel. Így például az Anne Frankról elnevezendő utca névtábláján csak a „Frank utca” lesz olvasható – írja a Jiszráél Há-Jom című izraeli hírportál.
Zoom
Ortodox zsidó asszony Bét Semes városban - a XXI. század 2. évtizedében
A Jeruzsálemtől mintegy 30 kilométerrel nyugatra található Bét Semes izraeli városban Nevé Sámir néven új lakónegyed épül. A Jichák Sámir egykori izraeli miniszterelnökről - s a jaffai arab piacon pokolgépes merényletet végrehajtó terroristáról - elnevezett új városrészt majd ortodox, jórészt hászid zsidók lakják. A zsidó honfoglalás előtti kánaáni korban a mai, 1950-ben alapított Bét Semes helyén az asszír-babiloni nap- és igazságisten, Sámás szentélye állt, amit híven őriz már az Ószövetségben is említett helységnév (Bét Semes = Sámás napisten szentélye).
A mintegy 120 ezer lakosú mai Bét Semesben népes ortodox, jórészt hászid zsidó közösség lakik, s ezért a város a vallási fanatizmus egyik központja Izraelben. A vallási elöljárók az elmúlt években a nők számára megtiltották például a mobiltelefon használatát az utcán, valamint az afganisztáni tálibokhoz hasonlóan a teljes testet és arcot eltakaró gúnyát kényszerítenek rájuk.
Zoom
Zsidó nők a zebrán Bét Semes városban
A Bét Semes-i önkormányzat képviselő-testületének tegnapi ülésén a Nevé Sámir új lakónegyed közterület-elnevezésének ügye került megvitatásra. Az illetékes bizottság megtárgyalta a városvezetésben komoly befolyással bíró ortodox vallásosok követelését (sic!), miszerint a lakónegyed új utcáit ne nevezzék el nőkről… Még zsidó nőkről sem. A bizottságban az ortodox lakosság képviselői a többi között azzal érveltek, hogy a posztbiblikus kor legelején keletkezett, s azóta a zsidók által minden reggel elimádkozott Tizennyolc áldás nevű imájának egyik „áldása” így szól: „Áldott vagy Te Örökkévaló Istenünk, a világ királya, aki nem teremtett engem asszonynak”. (Az ima másik áldása pedig azért ad hálát a Mindenhatónak, hogy a zsidót nem teremtette gojnak. Ennyit a manapság sokat hangoztatott „zsidó-keresztény” hagyományunkról!)
Zoom
Bet Semesben Anne Franknak csak a családnevét hirdetik majd az utcanévtáblák
Az indulatoktól sem mentes vita után a képviselő-testület úgy döntött, hogy az új városrész utcáit, tereit elnevezhetik ugyan a zsidóság és a cionista mozgalom hősnőiről (de csak zsidókról), mint például Hanna Szenesről, Szárá Áháronsohnról vagy éppen Anne Frankról, de az utcanévtáblákon csak a családnevüket lehet majd feltüntetni… Végül a névadó bizottság javaslata alapján a közgyűlés úgy döntött, hogy az egyenlőség kedvéért a férfiakról elnevezett utcák, terek névtábláira is csak a családnevet írják ki, de a nagybetűs családnév alatt, a névadó személy rövid bemutatása keretében, egészen kicsi betűkkel kiírják a személynevet is. A határozat értelmében, például az Anne Frankról elnevezendő utcanévtáblákon legfelül, vastag betűkkel csak a „Frank utca” lesz olvasható.
H. J. – Kuruc.info