Donald Trump amerikai elnököt helyi idő szerint pénteken délután a Washingtonhoz közeli bethesdai katonai kórházba szállították, miután koronavírus-fertőzést állapítottak meg nála és a feleségénél - jelentette be a Fehér Ház.
A kiadott közleményt aláíró Kayleigh McEnany szóvivő leszögezte, hogy az elnök változatlanul jó hangulatban van, végigdolgozta a napot, a fertőzés tünetei pedig változatlanul enyhék.
A tájékoztatás szerint Trump elővigyázatosságból, orvosai tanácsára ment kórházba, ahol néhány napot tölt, azonban onnan továbbra is ellátja feladatait. McEnany hozzáfűzte: az elnök és a first lady, Melania Trump hálásan köszöni a támogató üzeneteket.
Mielőtt a Bethesdában lévő Walter Reed katonai kórházba szállították helikopterrel az elnököt, orvosa, Sean Conley közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy poliklonális antitest készítményt adagoltak Trumpnak, aki az infúziós kezelés után is jól volt. Emellett cinket, D-vitamint, aszpirint és még két másik szert kapott. Conley szerint az elnök csak fáradékonyságra panaszkodik.
A first ladynek nem javasolták, hogy elővigyázatosságból kórházba menjen. Melania Trump szintén láztalan, enyhén köhög és fejfájása van.
Közben elemzők számba vették, hogy az elnök környezetében korábban kik fertőződtek meg. A Politico című lap összeállítást is készített erről. Eszerint Robert O'Brien nemzetbiztonsági tanácsadó a nyáron fertőződött meg, szintén enyhe tünetei voltak, és augusztus elején már vissza is térhetett a munkába. Katie Miller, Mike Pence alelnök tanácsadója és Trump egyik főtanácsadójának, Stephen Millernek a felesége még májusban fertőződött meg. Átesett a vírusfertőzésen Kimberly Guilfoyle, az elnökválasztási Trump-kampány egyik munkatársa, az elnök legidősebb fiának élettársa, Tom Phillipson, a Fehér Ház gazdasági tanácsadó testületének elnöke, aki a felépülése után vissza is vonult, és találtak fertőzöttet az amerikai haditengerészetnek az elnöki helikopteren szolgálatot teljesítő tagjai között, valamint a Fehér Ház kávézójában is.
Még a nyáron átesett a koronavírus-fertőzésen Amy Coney Barrett, az új alkotmánybíró-jelölt is.
Pénteken Ronna McDaniel, a Republikánus Országos Bizottság vezetője - aki gyakorlatilag a republikánus pártelnök - jelentette be, hogy pozitív lett a vírustesztje.
Nincs itt az ideje, hogy Biden keménykedjen
Joe Biden, a demokraták jelöltje átmeneti időre felfüggeszti az amerikai elnökválasztási republikánus riválisáról, Donald Trump jelenlegi elnökről szóló negatív reklámokat, miután utóbbinál diagnosztizálták a koronavírust - közölte helyi idő szerint péntek este a The Hill című lap a Biden-kampány munkatársaira hivatkozva.
A főleg kongresszusi témakkal foglalkozó lap szerint nemcsak a Trumpra vonatkozó, hanem minden negatív tartalmú reklámot visszavonnak egyelőre. Biden kampányának két, meg nem nevezett munkatársa is azt mondta a The Hillnek, hogy most csakis pozitív üzeneteket kívánnak közvetíteni.
Joe Biden nem teheti meg, hogy azt mondja, "Isten áldja meg Trumpot és a családját", majd utána a reklámokban leszólja őt - idézte a Biden-kampány egyik munkatársát a The Hill.
Biden és felesége péntek délelőtt a Twitteren kívánt gyors felépülést az elnöknek és a first ladynek, Melania Trumpnak, és egyebek mellett azt írták, hogy imádkoznak az elnöki pár egészségéért és biztonságáért. Majd délután - miután a saját vírustesztje negatív lett - Biden Michiganbe indult kampányolni.
A michigani Grand Rapidsben tartott rendezvényen hangsúlyozta: Donald Trump koronavírus-diagnózisa "újabb emlékeztető" arra, hogy ezt a világjárványt komolyan kell venni. Megismételte, hogy ő és a felesége imádkozik a Trump házaspár gyors és teljes felépüléséért, és mindenkit arra szólított fel, hogy hordjon szájmaszkot.
"Most nem arról van szó, hogy keménykedjünk, hanem hogy mindenki megtegye a magáét" - fogalmazott.
Biden ugyanakkor élesen támadta a Trump-kormányzat politikájának egyes elemeit, köztük például az egészségbiztosítási törvényre vonatozó elképzeléseket.
Remdesivirrel kezelik az elnököt
Donald Trump amerikai elnököt Remdesivirrel kezelik a bethesdai Walter Reed katonai kórházban, ahol az éjjel már Twitter-bejegyzést írt.
Az elnök az enyhe lefolyású Covid-19 elleni kezelésre alkalmazott Remdesivirt kapja, ezt hajnali közleményében az orvosa is megerősítette, aki azt is közölte, hogy Trumpnak nincs szüksége oxigénre. "Örömmel tudatom, hogy az elnök jól van" - fogalmazott Sean Conley.
Az orvos korábbi közleményében - amelyet azelőtt adott ki, hogy Trumpot kórházba vitték - azt közölte, hogy poliklonálisantitest-készítményt adagoltak Trumpnak, valamint cinket, D-vitamint, aszpirint és még két másik szert kapott.
Trump a kórházba indulás előtt a Twitteren rövid videót tett közzé, amelyben bejelentette, hogy kórházba megy, éjjel pedig azt írta a mikroblogban: "minden jól megy, azt hiszem".
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) October 2, 2020
Péntek este bejelentették, hogy azonosították a koronavírus-fertőzést Kellyanne Conwaynél, az elnök volt főtanácsadójánál és Thom Tillis észak-karolinai republikánus szenátornál. Mindketten jelen voltak a Fehér Ház Rózsakertjében, amikor Trump bejelentette Amy Coney Barrett alkotmánybírói jelölését.
A Politico című lap értesülései szerint az amerikai nemzetbiztonsági apparátus szorosan figyelemmel kíséri, hogy egyes külföldi országok - amelyeket az Egyesült Államok az ellenfeleinek vagy ellenségeinek tart - nem próbálják-e meg valamilyen módon kihasználni az elnök koronavírus-fertőzését. A lap idézte Dave Butlert, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának szóvivőjét, aki kijelentette: "az amerikai hadsereg készenlétben áll megvédeni országunkat és állampolgárait. Nincs változás haderőnk készültségi fokozatában".
Marco Rubio, floridai republikánus szenátor, a szenátus hírszerzési bizottságának vezetője a Twitteren azt írta: "súlyos hibát követ el bármely ellenfelünk, aki az elnök pozitív vírustesztje miatt lehetőséget lát az Egyesült Államok tesztelésére is".
Frissítés: Trump és környezete elszántan bizonygatja, hogy az elnök kiválóan van
A koronavírus-fertőzés miatt elővigyázatosságból kórházba vonult Donald Trump amerikai elnök szombaton a Twitteren közölte, hogy jól van, egyúttal méltatta a Walter Reed kórházban dolgozó orvosokat és ápolókat.
"A doktorok, a nővérek és mindenki a Walter Reed Egészségügyi Központban és a hozzájuk csatlakozó többiek a hasonlóan hihetetlenül nagyszerű intézményekben, mind fantasztikusak. Hatalmas haladást értünk el az elmúlt hat hónapban ez ellen a ragály ellen. Nekik hála jól vagyok!" - áll az üzenetben.
Nem sokkal korábban sajtótájékoztatót tartott a Trump orvosa, aki következetesen tartotta magát ahhoz, hogy az elnök nagyon jól van, és az egyik orvos arról számolt be, hogy azt mondta nekik, úgy érzi, akár most is kisétálhatna a kórházból.
Sean P. Conley az újságíróknak azt mondta, hogy Trump nem kap oxigént és nincs légzési nehézsége. Több forrás azonban több hírügynökségnek is megerősítette, hogy pénteken, a kórházba indulás előtt az elnöknek légzési nehézségei voltak, és a Fehér Házban kapott oxigént. Ezt Conley nem volt hajlandó megerősíteni. Conley később pontosítani is kényszerült nyilatkozatát, mert sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy 72 óra telt el azóta, hogy az elnöknél diganosztizálták a vírust, miközben az elnök helyi idő szerint csütörtök éjjel tudatta, hogy pozitív lett a tesztje. Conley később közölte, úgy értette, hogy ez a harmadik nap a diagnózis felállítása óta.
Azóta több republikánus szenátor, az igazságügyi bizottság több tagja is bejelentette, hogy elkapta a koronavírust, ami miatt problémássá válhat Trump legújabb jelöltjének meghallgatása a legfelsőbb bírósági kinevezéshez. Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője szombaton bejelentette, hogy a szenátus minden tevékenységét október 19. utánra halasztják, de a bizottsági munka folytatódik, s így Amy Coney Barrett meghallgatását a tervek szerint meg fogják tartani.
2. frissítés: Trump: nagyon le fogjuk győzni a koronavírust
A koronavírussal diagnosztizált Donald Trump amerikai elnök arra készül, hogy hamarosan elhagyhatja a kórházat, és folytatja a választási kampányát - ezt ő maga jelentette ki abban a négyperces videóüzenetben, amelyet helyi idő szerint szombaton este tett közzé a Twitteren.
Ismételten köszönetét kifejezve a Walter Reed katonai kórház orvosainak, ápolóinak és egész személyzetének, Donald Trump hangsúlyozta: sokkal jobban van, mint amikor pénteken bement a kórházba. Azt hangoztatta, hogy mindenképpen be akarja fejezni a kampányt, mert "még mindig naggyá kell tenni Amerikát". Hozzáfűzte: "le fogjuk győzni ezt a koronavírust, és nagyon le fogjuk győzni".
Az elnök elmondta: kezdi jól érezni magát, az elkövetkező néhány napban derül ki, hogy milyen lépésekre van még szükség. "Ez lesz az igazi teszt a felépüléshez" - jelentette ki. Köszönetet mondott az amerikaiaknak, akik - mint fogalmazott - "csaknem kétpárti egyetértésben" kívántak neki jobbulást. "Ígérem, ezt soha nem felejtem el" - mondta Trump.
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) October 3, 2020
Kifejtette: "nem volt választása", mint hogy vállalja a fertőzés kockázatát, nem tehette meg, hogy a Fehér Házban marad, ki sem mozdul onnan, nem találkozik, nem beszélget emberekkel. "Én ezt nem tudom megtenni" - fogalmazott. "Ez Amerika, ez a legnagyszerűbb ország a világon, ez a legnagyobb hatalmú ország a világon, én nem zárkózhatom be az emeleten egy szobába, hogy totálisan biztonságban legyek. (...) Vezetőként szembe kell nézni a problémákkal. Nem volt olyan nagyszerű vezető, aki nem így tett volna" - hangsúlyozta.
Az elnök videóüzenete előtt a Fehér Ház orvosa, Sean Conley és a kezelőorvosok csapata a kórház előtt tartott újabb sajtótájékoztatón megerősítette, hogy Donald Trump jól van, de még nincs túl a veszélyen.
Conley doktor úgy fogalmazott: "rendkívül örül", hogy az elnök állapota mennyit javult. Elmondta, hogy Trump láztalan, és javulnak a Covid-19 egyéb, Trumpnál enyhe formában mutatkozó tünetei is: az enyhe köhögés, az orreldugulás és a fáradtság.
Újságírói kérdésre válaszolva Sean Conley leszögezte: Trumpnak nem volt szüksége oxigénre sem pénteken, sem szombaton.
Bizonyos "kétpárti egyetértők" Trump halálát kívánni vonultak fel
A Walter Reed kórház előtt - amely Bethesdában, Washington marylandi elővárosában van - szombat délutántól jelentős tömeg verődött össze, amerikai zászlókat lobogtatva és Trumpot támogató plakátokat emelve a magasba. A demonstrálók Trumpot éltették, többen imádkoztak az elnökért.
A főváros utcáit is elözönlötték az elnök iránti rokonszenvüket kifejezők, akik - a magasba emelt táblák tanúsága szerint - több amerikai tagállamból érkeztek Washingtonba. A több ezer embert számláló menet békés volt, a szónokok a radikális baloldal ellen szólaltak fel.
Szombat este a kórház előtt baloldali tüntetők is megjelentek, akik egyebek közt azt skandálták kórusban, hogy: "remélem, meghal".
A közösségi médiában szintén nemcsak az elnöknek javulást kívánó bejegyzések jelentek meg, hanem olyanok is, amelyekben Trump halálát kívánták. Ilyen bejegyzést tett közzé a Twitteren például a 2016-os elnökválasztás demokrata párti jelöltjének, Hillary Clintonnak a volt országos kampányszóvivője, aki korábban Barack Obama elnök munkatársa is volt a Fehér Házban.
A Twitter bejelentette, hogy eltávolítja a platform szabályait megsértők bejegyzéseit.
A jobboldali Breitbart című lap szombaton arról számolt be: a demokraták mostani választási elnökjelöltje, Joe Biden ugyan megígérte, hogy eltávolítja a Trumpról szóló negatív reklámokat, ez azonban nem történt meg.
(MTI)
Korábban írtuk: Pozitív lett Trump és felesége koronavírustesztje