Halálos késes támadást követtek el Nizzában csütörtökön, több sebesült is van - közölték a hatóságok, hozzátéve, hogy az elkövetőt elfogták.
Zoom
A Reuters hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva három halottról, és arról írt, hogy az áldozatok egyikét, egy nőt állítólag lefejeztek, és hasonlóról számolt be Marine Le Pen is. Az AFP francia hírügynökség kormányzati forrásokat idézve két halottról adott hírt.
A támadás egyes tudósítások szerint a helyi Notre-Dame-bazilika közelében, más jelentések szerint magában a templomban történt.
Gérald Darmanin francia belügyminiszter a Twitter közösségi portálon bejelentette: válságstábot hívott össze a helyzet megvitatására.
Zoom
Fotók: Valery Hache / AFP
Nizza polgármestere ugyancsak a Twitteren azt írta: minden jel arra utal, hogy terrortámadás történt. Christian Estrosi szerint a gyanúsított - akit kórházba szállítottak - az allah akbar kifejezést hajtogatta.
Frissítés: A Nice Matin információi szerint a terrortámadás a legismertebb nizzai templomban, a Notre-Dame-ban volt, és egy 70 éves asszonyt gyilkoltak meg bent a templomban. Több embert pedig megkéseltek a városban csütörtök délelőtt. A támadót elfogták, ennek ellenére óriási rendőri készültség a helyszínen.
Zoom
A Figaro úgy tudja, hogy tűzszerészek is érkeznek a helyszínre, akik irányított robbantást fognak végrehajtani a helyszínen. A Nice-Matin a közelben lakó és dolgozó embereket szólaltatott meg, és valamennyi lövéseket is hallottak.
Az AFP legfrissebb közleménye szerint az egyik súlyos sérült meghalt a kórházban, vagyis két embert gyilkolt meg a terrorista. Egy meg nem erősített rendőrségi forrás szerint az egyik áldozatot lefejezték, a másiknak elvágták a torkát. Az egyik nő holttestét a templomban találták meg, egy másik nőnek sikerült átmenekülnie a szomszédos kávéházba, mielőtt meghalt volna. Egy férfi is belehalt a sérüléseibe.
Videó a székesegyházba behatoló kommandósokról:
2. frissítés: Nizza polgármestere eltörölné az "iszlamofasizmust" az ország területéről
Az AFP francia hírügynökség azt írta: egy férfival és egy nővel a templomban végzett a támadó, a harmadik áldozat, egy nő pedig egy közeli bárban keresett menedéket, de belehalt súlyos sebeibe.
Gérald Darmanin francia belügyminiszter a Twitter közösségi portálon bejelentette: válságstábot hívott össze a helyzet megvitatására. Nizza polgármestere ugyancsak a Twitteren azt írta: minden jel arra utal, hogy terrortámadás történt. Christian Estrosi szerint a gyanúsított - akire a rendőrök rálőttek, és ezért kórházba került - az Allah akbar kifejezést hajtogatta.
"Ami sok, az sok!" - dühöngött Estrosi. "Itt az ideje, hogy Franciaország feloldozza magát a béke törvényei alól annak érdekében, hogy végleg eltörölje az iszlamofasizmust területéről" - tette hozzá.
Párizsban a parlament úgy döntött, hogy egyperces csenddel fejezi ki szolidaritását az áldozatokkal és hozzátartozóikkal.
A támadás ügyében a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot terrorista indíttatásból elkövetett gyilkosság és gyilkossági kísérlet miatt.
Az incidensre csaknem két héttel Samuel Paty meggyilkolását követően került sor. A tanárt egy moszkvai születésű csecsen fiatal lefejezte, mert Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak a szólásszabadságról szóló óráján. A gyilkosság világszerte felzúdulást keltett, és kiélezte a feszültséget a Nyugat és a muszlim világ között. Nizzában 2016. július 14-én, a francia nemzeti ünnepen kamionnal hajtott az ünneplő tömegbe a tunéziai származású férfi. A támadásban 86-an vesztették életüket, az elkövetőt végül lelőtték.
3. frissítés: egy szaúdi férfi megsebesített egy őrt Franciaország dzsiddai konzulátusán
Őrizetbe vettek egy szaúd-arábiai férfit, aki késsel megtámadott és megsebesített egy őrt Franciaország dzsiddai konzulátusán - számolt be az SPA szaúdi állami hírügynökség csütörtökön.
Egyelőre nem tudni, hogy mi volt a támadás indítéka. Az őrt kórházba szállították, de nincs életveszélyben. A francia nagykövetség közleményben elítélte a támadást.
4. frissítés: agyonlőttek Avignon közelében egy lőfegyverrel fenyegetőző akbarozót
Agyonlőtt a francia rendőrség az ország déli részén, az Avignonhoz közeli Montfavet-ban csütörtökön egy férfit, aki a hatóság tájékoztatása szerint lőfegyverrel fenyegetett járókelőket az utcán.
A Europe 1 nevű francia rádiócsatorna értesülése szerint a férfi azt kiáltozta, hogy Allahu Akbar (Allah hatalmas).
5. frissítés: a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget
Franciaországban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget a csütörtöki nizzai támadást követően - jelentette be Jean Castex francia miniszterelnök, hozzátéve, hogy a kormány határozott és könyörtelen választ ad a "gyáva és barbár" tettre.
A hatályos szabályok szerint az intézkedés addig maradhat érvényben, amíg véget nem ér a válság. Ez a készültségi szint lehetővé teszi a rendkívüli erőforrások mobilizálását a közvetlen terrorfenyegetettség elhárítása érdekében.
A kormányfő elmondta: péntek délelőtt összeül a védelmi tanács Emmanuel Macron francia elnök vezetésével.
A muszlimok csütörtökön ünneplik Mohamed próféta születésének évfordulóját. Franciaországban délután harangszóval emlékeznek az áldozatokra.
6. frissítés: egyelőre semmi lényegeset sem jelentett be Macron
Elítélte a három ember életét követelő nizzai késes támadást csütörtökön a dél-franciaországi városban Emmanuel Macron francia államfő.
Országunkra iszlamista terrorista támadt rá - hangsúlyozta az elnök a csütörtökön a nizzai Notre-Dame bazilikában elkövetett merényletre utalva, és Franciaország támogatásáról biztosította a katolikus közösséget Franciaországban és máshol, emlékeztetve Jacques Jamel atya meggyilkolására, akinek a Rouenhoz közeli Saint-Etienne-du-Rouvray-ban lévő templomában vágták el a torkát.
"Egyértelmű, hogy Franciaországot támadták meg" - mondta elnök, kitérve arra, hogy a nap folyamán több őrizetbe vétel történt, és megsebesítették a szaúd-arábiai Dzsiddában működő francia konzulátus egyik őrét.
Nem engedünk semmit a francia értékekből, mindenekelőtt a hinni vagy nem hinni szabadságából - hangsúlyozta Macron. Az elnök egységre szólította fel az országot, és arra, hogy ne engedje a terror szellemének.
"Ha megtámadtak bennünket, ez a mi értékeink miatt volt" - mondta az elnök, miután üdvözölte a támadó előállításában közreműködő rendőröket.
Az államfő ígéretet tett arra, hogy megvédelmezik a francia területen lévő fontos imahelyeket - közöttük a templomokat -, iskolákat, és az Őrszem (Sentinelle) terrorellenes keretében eddigi 3000-ről 7000-re növelik az ezen létesítmények védelmére felvonultatott katonák létszámát, tekintettel a vasárnapi mindenszentek ünnepére. Az államfő közölte, hogy pénteken ülésezik a védelmi tanács, amelyben új intézkedéseket hoznak.
7. frissítés: tunéziai a merénylő, Lampedusán keresztül érkezett Európába
Szeptemberben érkezett a dél-olasz Lampedusa szigetére, majd innen jutott tovább Franciaországba a nizzai merénylő - értesült az olasz sajtó csütörtökön.
Csütörtök reggel kilenc óra tájban egy késsel felfegyverezve hatolt be a Nizza központjában álló Notre-Dame bazilikába, ahol hárman tartózkodtak. A támadó elvágta a sekrestyés torkát, lefejezett egy idős nőt, és súlyosan megsebesített egy másik nőt, aki a bazilikához közeli egyik bárba menekült be, és ott halt bele sebesülésébe - közölte Christian Estrosi nizzai polgármester. A templom közelében lévő, a rendőrséghez bekapcsolt riasztóberendezés bekapcsolásával riasztották a rendvédelmi erőket, akik megsebesítették és elfogták a támadót.A 21 éves, tunéziai Brahim Ausszaui egy migránsokat szállító hajóval érkezett szeptember 20-án Lampedusára. Két hétig karanténban volt, majd a pugliai Bari egyik táborába helyezték át október 9-én. A helyi hatóságok azonosították, azonban nem regisztrálták veszélyes személyként. A bevált gyakorlat szerint ezt követően kiutasítási papírt kapott, amivel szabadon elhagyhatta a befogadóközpontot.
Franciaországba önerőből jutott el. Sajtóértesülések szerint az olasz titkosszolgálati szervek a férfi pontos útvonalát próbálják felderíteni.
"Ha a nizzai merénylő valóban Lampedusán kötött ki, majd Bari után szabályosan nyoma veszett, akkor Luciana Lamorgese belügyminiszternek le kell mondania" - szögezte le Matteo Salvini, az ellenzéki Liga párt vezetője.
Mariastella Gelmini, a szintén ellenzéki Hajrá Olaszország (FI) képviselőházi frakcióvezetője Lamorgese azonnali parlamenti meghallgatását sürgette. Gemini kijelentette, a hírek szerint a férfi zsebében az olasz Vöröskereszt papírjait találták meg.
"Hogyan működik ez, illegális bevándorlók és terroristák érkeznek Olaszországba, a tehetetlen kormány pedig azonosítja őket, majd hagyja, hogy szabadon menjenek, amerre akarnak Európában?" - tette fel a kérdést Gelmini. Emellett elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány így veszélyeztesse az olaszok és az európaiak biztonságát.
Év eleje óta több mint 27 ezer bevándorló érkezett Olaszországba, jelentős többségük a dél-olaszországi szigetek partjaira. Korábban a 2015-ös párizsi terrortámadások egyes tettesei, valamint a 2016-os berlini kamionos merénylet elkövetője is Olaszországon keresztül érkezett Európába.
Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter csütörtökön "békeüzenetet küldött a muszlim világnak", hangsúlyozva, hogy Franciaország a "tolerancia országa", nem pedig a megvetésé vagy az elutasításé. "Ne hallgassanak azoknak a hangjára, akik bizalmatlanságot akarnak szítani. Ne engedjük bezárni magunkat manipulátorok kisebbségének túlzásaiba" - jelentette ki a külügyminiszter a nemzetgyűlésben a tárcája költségvetésének vitáján.
A legfőbb franciaországi iszlám szervezet, a CFCM felszólította csütörtökön a francia muzulmánokat, hogy "a gyász és az áldozatokkal, valamint a hozzátartozóikkal való szolidaritás jelenként" tartózkodjanak a Mohamed próféta születésének ünnepére tervezett rendezvényektől.
(MTI - Origó - Mandiner nyomán)