Megszigorították az egykori buchenwaldi koncentrációs tábor helyén működő emlékhely őrzését, miután a kirándulók rákaptak a szánkózásra a tömegsírok között.
Zoom
Fotó: AFP
Az elmúlt hétvégén nagyüzem volt az egykori tömegsíroknál, az összes parkoló megtelt, de nem látogatókkal, hanem a télisportok kedvelőivel - közölte csütörtökön a Buchenwaldi és Mittelbau-Dora-i Emékhelyek Alapítvány.
Az alapítvány elnöke, Jens-Christian Wagner az emlékhelyre vonatkozó rendelkezések betartására és a holtak nyugalmának megőrzésére kérte az embereket, egyben közölte, hogy megerősítették az őrséget az egykori láger körül, és fel fogják jelenteni az előírások megszegőit.
Wagner elmondta, hogy a szánkózás nyomai egészen a tömegsírnak ásott gödrökig vezetnek, mások kutyát sétáltattak, egy nő hordozható hangfalból bömbölő zenére sportolt a hóban. "Az idő múlásával csökken a történelmi érzékenység" - jegyezte meg.
(MTI)