Az amerikai szövetségi törvényhozás tagjai ellen is vádat kell emelni, ha bármelyikükről kiderül, hogy segítséget nyújtottak a Capitolium elleni támadás résztvevőinek - jelentette ki pénteken Nancy Pelosi.
Az amerikai képviselőház demokrata párti házelnöke washingtoni sajtóértekezletén kifejtette: a január 6-i támadás nyilvánvalóvá tette, hogy számolni kell az országot érintő belső fenyegetésekkel is. "Ezen a téren ténylegesen elvesztettük ártatlanságunkat" - mondta a politikus, hangsúlyozva: a Kongresszus tagjainak szükségük van arra, hogy meg tudjanak bízni egymásban.
Pelosi szavai "rímeltek" a néhány demokrata képviselő által hangoztatott feltételezésekre, miszerint egyes republikánus törvényhozók maguk is erősítették Donald Trump hivatalban lévő elnök támogatóiban azt a meggyőződést, hogy a tavaly novemberi elnökválasztás eredménye csaláson alapult. A múlt heti események rendkívüli bizalmatlanságot és haragot szültek a parlament berkeiben, s ez vezetett a Trump elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) megindításához - hívták fel a figyelmet demokrata képviselők
"A múlt héten a Capitolium elleni olyan támadásnak voltunk az elszenvedői, amely életeket sodort veszélybe, s amely traumatizálta a Kongresszust és annak alkalmazottait" - emlékeztetett Pelosi, aki jelezte: parlamenti bizottságok fogják alaposan megvizsgálni a történteket. A házelnök bejelentette: addig is megbízta Russel Honore nyugalmazott tábornokot, hogy vegye kezébe a Capitolium biztonságát érintő intézkedéseket, tekintettel Joe Biden megválasztott, demokrata párti elnök január 20-i hivatali beiktatására. Honore jelentős érdemeket szerzett, amikor a Katrina hurrikán elárasztotta New Orleanst, és a tábornok megszervezte, hogy a segélyszállítmányok eljuthassak a rászorulókhoz.
Pelosit kérdezték arról, hogy miként folytatódik az impeachment-eljárás. Az amerikai képviselőház ugyanis szerdán megszavazta az elnök felmentését célzó eljárás megindítását lázadás szításának vádjával a Capitolium ostroma miatt. A vádirat most a szenátus elé kerül, amely legkorábban a jövő héten szavazhat az ügyben. Pelosi egyelőre nem tudta pontosan megmondani, hogy mikor terjeszti a felsőház elé a vádiratot.
Az ország bűnüldöző szervei eközben folytatják a nyomozást a támadás körülményeinek feltárására. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik tisztségviselője a Reutersnek elmondta, hogy 270 személyt azonosítottak a támadás gyanúsítottjai közül, s több mint százat őrizetbe vettek. Michael Sherwin, Washington D. C. szövetségi főügyésze még szerdán közölte, hogy addig 70 vádemelés történt, de arra számít, hogy ez a szám több százra fog emelkedni. A főügyész pénteken jelezte, hogy a hatóságok minden "szélsőséges csoportot" megvizsgálnak, amelyek a Capitolium elleni támadás hátterében állhatnak.
Az egyik amerikai igazságügyi tisztségviselő a Reutersnek ugyanakkor elmondta: jelenleg nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy január 6-án megpróbáltak volna elrabolni vagy meggyilkolni törvényhozókat.
(MTI)