Nemi erőszak vádjával őrizetbe vették szombaton Athénban Dimitrisz Lignadisz neves színészt és színházigazgatót - jelentette az AMNA görög hírügynökség.
Médiajelentések szerint az 56 éves Lignadisz ellen legalább hárman tettek feljelentést, köztük egy 25 éves férfi, aki azzal vádolja a színészt, hogy megerőszakolta 2010-ben, amikor még csak 14 éves volt.
Ügyvédje szerint Lignadisz tagadja az ellene felhozott vádakat.
Zoom
Dimitrisz Lignadisz
A művész szexuális kihágásairól szóló beszámolók, melyek szerint sokakkal szemben követett el nemi erőszakot, az elmúlt hetekben erősödtek fel a médiában, s ezek hatására Lignadisz február 6-án távozni kényszerült a Görög Nemzeti Színház művészeti igazgatói posztjáról, amelyet 2019 óta töltött be.
"Most a bíróságé a szó. Bizonyosak vagyunk benne, hogy az igazságszolgáltatás hatóságai mindent el fognak követni azért, hogy fényt derítsenek erre a nagyon sötét ügyre" - reagált sajtónyilatkozatában az igazságügyi minisztérium.
Lignadisz ügye csak egyike az utóbbi időben felszínre került számos állításnak, melyek szerint a görög művészvilágban bevett dolognak számít a nemi zaklatás. A Görög Színészek Szövetsége közölte, hogy néhány hét alatt több mint ezer ilyen panaszt kapott női és férfi színészektől.
Hasonló hullám rázta meg nemrég a görög sport világát is.
Az országban január közepén kapott erőre a #MeToo mozgalom, miután a vitorlázás női olimpiai bajnoka, Szofia Bekatorou a nyilvánosság elé állt azzal, hogy a sportági szövetség egyik vezetője szexuálisan zaklatta őt 23 évvel ezelőtt.
Bekatorou ügye nem kerülhet bíróság elé, mivel a görög törvények szerint a nemi erőszak eseteiben 15 év az elévülési idő.
Az Alco közvélemény-kutató intézet péntek este közzétett felmérése szerint a megkérdezettek 86 százaléka támogatna egy törvénymódosítást, amelynek értelmében a nemi bűncselekmények nem évülhetnének el.
A Görög Nemzeti Színház volt vezetőjének ügye politikai hullámokat is ver. Az ellenzék azzal vádolja a kormányt, hogy nem képes a végére járni ezeknek a panaszoknak. Lina Mendoni kulturális miniszter válaszul kijelentette, felkérte a legfőbb ügyészt, hogy vizsgáljanak ki minden, a görög színházakat érintő, nemi zaklatással kapcsolatos vádat.
(MTI)