Pakisztán betiltja a Mohamed-karikatúrák miatt Franciaország pakisztáni nagykövetének kiutasítását követelő radikális iszlamista mozgalmat, miután az általa szervezett erőszakos tüntetéseken legalább két rendőr életét vesztette - közölte szerdán Sejk Rasíd belügyminiszter.
A pakisztáni hatóságok mozgósították kedden a félkatonai erők tagjait, hogy segítségükkel fel tudják oszlatni a Tehrík-e-Labbajk Pakisztán (TLP) radikális iszlamista mozgalom tiltakozásait, amelyek azt követően újultak ki, hogy hétfőn őrizetbe vették Szaad Huszein Rizvit, a TLP vezetőjét.
Hírügynökségi beszámolók szerint az őrizetbe vételre azután került sor, hogy Rizvi vasárnap újabb tüntetésekkel fenyegetett abban az esetben, ha nem utasítják ki a francia nagykövetet április 20-ig, ahogyan arról a kormánnyal szerinte megállapodtak.
A TLP által tartott erőszakos megmozdulásokon legalább 100 rendőr sérült meg.
"Úgy döntöttünk, hogy betiltjuk a TLP-t" - mondta újságíróknak a fővárosban, Iszlámábádban a belügyminiszter.
Azután, hogy a Charlie Hebdo szeptemberben újraközölte a Mohamed prófétáról készült karikatúrákat, Emmanuel Macron francia elnök úgy fogalmazott: a szentségtörés szabadsága kéz a kézben jár a vallásszabadsággal Franciaországban. Pakisztánban és más, muszlim többségű országokban a tüntetők azzal vádolták a francia kormányt, hogy iszlamofób, és szándékosan provokálja a hívőket. Imrán Hán pakisztáni miniszterelnök azzal vádolta Macront, hogy muszlimok millióinak érzéseit sértette meg.
A Mohamed-karikatúrák és Macron kijelentései miatt a TLP hívei tavaly novemberben utakat zártak le, rendszeresek voltak a tüntetések, egyes esetekben a tiltakozók összecsaptak a rendőrökkel.
(MTI nyomán)