Jelentősen emelkedett a Kabul nyugati részén, egy iskola közelében elkövetett robbantásos merénylet áldozatainak száma vasárnapra, és az is kiderült, hogy a halottak többsége fiatal lány.
A vasárnapi adatok szerint 68 halálos és 165 sebesült áldozatot követelt a szombati merénylet. A Reuters hírügynökség azt írja, hogy az orvosoknak gondot okoz a sok sebesült ellátása, és sok szülő most is keresi eltűnt gyermekét.
A főleg síita vallású hazarák lakta Dast-i-Barcsi nevű kerületet szombat este rázta meg több robbanás. A síitákat az Iszlám Állam nevű terrorszervezet eretneknek tekinti, s ezért már többször követtek el merényleteket ellenük. Elsőként egy autóba rejtett pokolgép lépett működésbe, majd további kettő robbanás történt, amikor a diákok menekülni próbáltak.
Egy szemtanú a hírügynökségnek azt mondta, hogy a halottak között mindösszesen 7 vagy 8 fiú volt, a többiek mind lányok voltak. Az érintett iskolába fiúk és lányok is járnak, de nem vegyes osztályokba.
Asraf Gáni afgán elnök keddre nemzeti gyászt hirdetett, és a tálib felkelőket tette felelőssé, de szóvivőjük még szombaton tagadta, hogy közük lenne a támadáshoz, s egyben el is ítélte a merényletet. Egyelőre egyetlen szervezet sem jelentkezett a tömeggyilkosság elkövetőjeként.
A hatóságok fokozták a biztonsági intézkedéseket Kabulban, de közölték azt is, hogy lehetetlen az összes iskolához, mecsethez és nyilvános épülethez biztonsági erőket állítani.
(MTI)