London bármilyen lehetséges eszközzel fenntartja az Egyesült Királyság területi integritását - mondta szombaton, az észak-írországi kereskedelemszabályozási vitákra utalva a brit miniszterelnök.
Boris Johnson, aki a hét vezető ipari hatalom (G7) délnyugat-angliai csúcstalálkozóján nyilatkozott, egyenes utalást tett arra is, hogy a koronavírus-fertőződések számának emelkedése miatt a tervezettnél későbbre csúszhat a járvány megfékezését célzó, még érvényben lévő utolsó korlátozások feloldása.
Johnson a BBC televíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott: az Európai Unió vezetőinek körében "meglehetősen sok a félreértés" az észak-írországi helyzettel kapcsolatban.
A brit kormányfő nyilatkozatának előzményeként Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke - aki az EU képviseletében jelen van a G7-csúcson - Johnsonnal tartott megbeszélése után leszögezte: az EU teljesen egységesen vallja, hogy az észak-írországi szabályozási protokollt be kell tartani.
(MTI)