Franciaország nem tudja, hogyan bízhatna meg Canberrában az Európai Unió és Ausztrália között folyó kereskedelmi tárgyaláson, miután Ausztrália úgy döntött, hogy visszalép a francia tengeralattjárók megvásárlásától - jelentette ki pénteken Clément Beaune európai ügyekért felelős francia külügyminiszter-helyettes.
"Kereskedelmi tárgyalásokat folytatunk Ausztráliával, és nem látom, hogyan bízhatnánk meg az ausztrál partnerben" - jelentette ki Clément Beaune az RFI rádiónak, valamint a France 24 és a Public Sénat televíziós csatornának azután, hogy szerdán bejelentették a brit, az amerikai és az ausztrál háromoldalú védelmi és biztonsági partnerség létrehozását és a Franciaországgal kötött, 56 milliárd eurós szerződés felmondását.
"Ez a bizalom súlyos aláásása Ausztrália részéről" - mondta még az államtitkár. "A nemzetközi kapcsolatokat nem naivitáson, szép érzelmeken alapulnak, hanem az adott szó, a szerződés aláírása valamit jelent. Ha nincs több bizalom, nem lehet előre haladni" - jelentette ki Beaune.
Az Európai Bizottságnak 2018 óta van megbízatása arra, hogy szabadkereskedelmi egyezményről tárgyaljon Ausztráliával és Új-Zélanddal. Az Európai Unió Ausztrália harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere, 2020 az árukereskedelem értéke 36 milliárd euró (12,6 ezer milliárd forint), a szolgáltatásoké pedig 26 milliárd euró volt.
Arra az újságírói kérdésre, hogy Franciaország felháborodása hatással lesz-e a szabadkereskedelmi tárgyalásokra, Dana Spinant, az EB helyettes szóvivője csütörtökön kijelentette, hogy "nem lesz közvetlen hatással az Ausztráliával folytatott tárgyalásokra, sem a vele való viszonyra".
A biztonsági partnerség (AUSUK) bejelentése - amelynek keretében Washington és London segít Canberrának atommeghajtású támadó tengeralattjárók beszerzésében - kiváltotta Franciaország felháborodását. Párizs 2016-ban kötött szerződést Ausztráliával több mintegy 50 milliárd ausztrál dollár (majdnem 11 ezer milliárd forint) értékben tizenkét hagyományos meghajtású tengeralattjáró vásárlásáról, amelyet most felmondott.
Kína "rendkívül felelőtlennek" nevezte, hogy Ausztrália amerikai nukleáris meghajtású atomtengeralattjárókat vásárol, és aggódását fejezte ki az indiai- és csendes-óceáni térség stabilitása miatt - írta pénteken a Le Monde című francia napilap.
A lap szerint Kína úgy vélte, hogy a tranzakció megkérdőjelezi az atomsorompó-egyezmény betartására irányuló erőfeszítéseket. Nyugati szövetségeseik azt kockáztatják, hogy lábon lövik magukat - figyelmeztetett Peking.
A kínai bírálatra reagálva Scott Morrison ausztrál miniszterelnök pénteken a 2GB rádiónak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy Kínának "nagyon jelentős atomtengeralattjáró-építési programja van." "Joguk van a saját érdekeiknek megfelelő védelmi döntéseket hozni, mint ahogyan Ausztráliának és minden más országnak is" - tette hozzá.
Az ausztrál kormányfő több interjúban is megismételte, hogy kormánya az ázsiai-csendes-óceáni térségben kialakult helyzetre kíván reagálni, ahol egyre hevesebb vita folyik a területekért, illetve fokozódik a rivalizálás.
Ausztrália tudatában van a kínai atom-tengeralattjárók teljesítményének és Peking növekvő katonai kiadásinak - mondta a Morrison a Channel Seven televíziós csatornának. "Biztosítani kívánjuk, hogy a nemzetközi vizek nemzetköziek maradjanak, akárcsak a légtér, és a jog uralmát egyformán alkalmazzák mindenhol".
A 2040-től hadrendbe állítandó amerikai tengeralattjárók nem atomfegyverrel, hanem Tomahawk hagyományos rakétákkal lesznek felszerelve - emlékeztetett a Le Monde a bejelentést idézve, amely egyben rámutatott, hogy a tranzakciórévén immár a hetedik, ilyen típusú tengeralattjáróval rendelkező szereplő jelenik meg a térségben. Az atommeghajtás jelentős autonómiát, diszkréciót és a megtett út meghosszabbítását jelenti. Ezen kívül magas fokon dúsított uránt használó technológiákat is fedezhet - mutatott rá a lap.
(MTI)