Az Európai Unió tagjelölti státusának megadását sürgette Ukrajna számára Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kedd éjjel Kijevben, Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes pedig nemzetközi békefenntartó misszió küldésére tett javaslatot.
Zoom
Fotó: ukrán elnöki hivatal
A lengyel kormány két vezető képviselője Petr Fiala cseh és Janez Jansa szlovén kormányfővel együtt, vonaton érkezett az ukrán fővárosba, első külföldi vezetőként február 24. óta, amikor Oroszország támadást indított Ukrajna ellen. A magas rangú látogatók már este találkoztak Volodimir Zelenszkij ukrajnai zsidó elnökkel és Denisz Smihal (ugyancsak zsidó) miniszterelnökkel.
A megbeszélés után Morawiecki és Fiala arról biztosította az ukrán vezetést és népet, hogy az Európai Unió nem hagyja őket magukra. A lengyel kormányfő egyúttal felszólította az uniót, hogy ennek bizonyítékaként gyorsan adja meg Kijevnek a tagjelölti státust.
Zoom
Fotó: Zelenszkij Fb-oldala
Kaczynski egyebek között arról beszélt, hogy nemzetközi békefenntartó missziót kellene küldeni Ukrajnába, "akár a NATO részéről, akár szélesebb keretekben". Olyan erőről lehet szó, amely meg is tudja védeni magát a veszélyes területen - tette hozzá.
Zelenszkij a közép-európai vezetőket fogadva beszámolt arról, hogy az orosz erők Kijevet és az ország nyugati részét is egyre hevesebben támadják. Smihal miniszterelnök méltatta Morawieckiék bátorságát, hogy a háborús körülmények között is vállalták a kockázatos látogatást.
Zoom
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes, Petr Fiala cseh miniszterelnök és Janez Jansa szlovén kormányfő (fotó: Reuters)
Az ukrán hatóságok korábbi közlése szerint Kijevben kedden négy ember halt meg orosz légicsapások, illetve tüzérségi tűz következtében. A fővárosban kijárási tilalom van érvényben.
Frissítés: Zelenszkij mindenkit meghívott
Volodimir Zelenszkij megköszönte, hogy három NATO-tagország, Lengyelország, Csehország és Szlovénia miniszterelnöke elutazott az ukrán fővárosba. Az ukrán vezető meghívta a világ többi vezetőjét, hogy ők is látogassanak el Kijevbe.
Ukrajna valamennyi barátját meghívom Kijevbe. Tudom, hogy itt nincsenek tökéletes biztonságban, mert a légterünk még mindig nincs lezárva. De azzal is tisztában vagyok, hogy a világ minden emberének szeme most Kijevre és az ukrán emberekre szegeződik – írta a hivatalos Telegram-csatornáján, közölte a New York Times.
2. frissítés: a szlovák kormányfő jobbnak látta, ha otthon marad
Eduard Heger szlovák kormányfő úgy döntött, nem utazik Kijevbe a cseh, a lengyel és a szlovén kormányfővel, miután egyeztetett a biztonsági erőkkel.
Lubica Janíková, a miniszterelnök szóvivője szerdán közölte, a biztonsági erők kifejezetten nem javasolták, hogy a kormányfő az ukrán fővárosba utazzon.
3. frissítés: Varsó: az ukrajnai békemisszió a háborús bűntettek megakadályozásához lenne szükséges
A háborús bűntettek megakadályozásához lenne szükség az ukrajnai nemzetközi békefenntartó misszióra, amelynek gondolatát Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes vetette fel Kijevben - közölte szerdai sajtóértekezletén Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.
A szóvivő újságírói kérdésre reagálva kommentálta a biztonságért felelős kormányfőhelyettes szavait azt követően, hogy Kaczynski, valamint Mateusz Morawiecki lengyel, Petr Fiala cseh és Janez Jansa szlovén kormányfő kedden az ukrán fővárosban Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Denisz Smihal kormányfővel találkozott. Kaczynski a találkozót követő keddi, kijevi sajtókonferencián arról beszélt, hogy nemzetközi humanitárius és békefenntartó missziót kellene küldeni Ukrajnába, "akár a NATO részéről, akár szélesebb keretben". Olyan erőről lehet szó, amely meg is tudja védeni magát a veszélyes területen - tette hozzá.
Müller - aki a keddi kijevi látogatáskor a lengyel-cseh-szlovén küldöttség tagja volt - elmondta: Kaczynski a javaslattal olyan békemisszió megalakítására szólította fel a nemzetközi közösséget, amely elsősorban az ukrajnai humanitárius folyosókat biztosítaná, és őrködne az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása felett.
"A nemzetközi közösség nem nézheti tétlenül, hogy az orosz katonák háborús bűnöket követnek el Ukrajna területén" - hangsúlyozta Müller. Megjegyezte, hogy az esetleg az ENSZ kötelékében létesítendő missziót Oroszország a világszervezet állandó biztonsági tanácsi tagjaként megakadályozná. "Ez vajon azt jelenti-e, hogy a nemzetközi közösségnek néznie kell gyermekek, anyák gyilkolását, hogy (...) semmit sem lehet tenni a jelenlegi működési keretek miatt?" - tette fel a kérdést Müller.
Lengyelország diplomáciai erőfeszítései a legközelebbi időben arra fognak irányulni, hogy meggyőzze európai és NATO-partnereit, valamint más országok képviselőit is a misszió elindításának szükségességéről - jelentette be a szóvivő. Hozzátette: az alakulat "bizonyos, lehetőleg minél nagyobb (ország)csoport égisze alatt működhetne", amennyiben ehhez a kijevi kormány hozzájárulna.
Az alakulat küldetése nem lenne egyszerű, de működése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy Ukrajna "továbbra is szuverén, területileg egységes ország lehessen" - mondta, hozzátéve: a misszió elsősorban azért szükséges, hogy Ukrajna területén ne történjenek "olyan háborús bűnök, amelyeket eddig tapasztaltunk".
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) március 2-án indított eljárást az Ukrajnában elkövetett feltételezett háborús bűntettek ügyében, a bizonyítékok gyűjtését a menekültek körében Lengyelország is vállalta. A békefenntartó misszió tervezetét szerdán Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter bemutatta a NATO-tagállamok illetékes minisztereinek rendkívüli brüsszeli ülésén.
(MTI - Index - Paraméter nyomán)