Lengyelország egyik legismertebb újságírója, Konstanty Gebert közölte, hogy kilép a sokak által az ország legjelentősebb újságjának tartott lapból, miután az követelték tőle, hogy az ukrán Azov zászlóaljat „neonáci” helyett „szélsőjobboldali”-ként jellemezze – írja a JTA a Neokohn.
A valóban rendkívüli módon soviniszta Azov zászlóalj (valójában már ezred, bár Mariupolban most megfogyatkoztak...), az ukrán hadseregen belül néhány ezer katonából álló kis alegység, gyakran visel „náci” jelképeket a ruházatán és zászlóin.
Zoom
Konstanty Gebert (fotó: Janek Skarzynski / AFP / Getty Images)
Gebert, aki „zsidó származású”, csütörtökön jelentette be lemondását a rovatvezetői pozíciójából a Gazeta Wyborczánál.
Ha nem tudunk megegyezni a lényeges dolgokban, akkor el kell válnunk egymástól
– írta Gebert.
Zoom
Wolfsangelnek látszik a kozákbőrbe bújt farkas (fotó: Stepan Petrenko / TASZSZ)
Hozzátette, hogy a jövőben inkább közreműködőként, mint rovatvezetőként vagy munkatársként publikál majd a Wyborczában.
Sajnálattal vesszük tudomásul kollégánk döntését. Örülünk, azonban, hogy ez nem jelenti együttműködésünk végét
– írta közleményében a Wyborcza.
Az Azov zászlóalj a náci Wolfsangel egy változatát használja fő szimbólumaként. A Rágalmazásellenes Liga a Wolfsangelt az egyik legnépszerűbb fehér felsőbbrendűségi szimbólumként tartja számon.
Zoom
Ihor Kolomojszkij az Azov egyik legfőbb pénzelője volt
A zászlóaljat a Krím 2014-es oroszországi annektálása után állították fel, és napjainkra beolvadt az ukrán nemzeti gárdába.
Az Azov zászlóalj szóvivője 2015-ben azt mondta, hogy a neonácik a zászlóalj állományának akár 20%-át is kiteszik.
Vlagyimir Putyin orosz elnök az Azov zászlóaljra és más neonáci irányultságú ukrán milíciákra hivatkozott, amikor országa február 24-i ukrajnai invázióját indokolta. A hadművelet célja Ukrajna „nácimentessé tétele” volt – mondta többször is. Azt mind a JTA, mind a Nepkohn elhallgatja, hogy fajtársuk, Ihor Kolomojszkij oligarcha finanszírozta kezdetben az Azovot, mondhatni az ő magánhadserege volt. Az ukrán módra náculás már csak olyan, hogy abba az Izraelnek fogadott hűségeskü is belefér.