Németország bepereli Olaszországot az ENSZ Nemzetközi Bíróságán (IJC), amiért továbbra is lehetővé teszi a második világháborús német háborús bűnök áldozatainak, hogy jóvátételt követeljenek bíróságon - jelentette a hétvégén a német sajtó.
A lépés közvetlen kiváltó oka az, hogy egy olasz bíróság nemzetiszocialista "háborús bűncselekmények" miatt járó kártérítés forrásának előteremtésére május 25-ig elrendelheti olyan római ingatlanok árverezését, amelyekben német intézmények működnek. Köztük van a Goethe Intézet olaszországi központja, az 1829-ben éppen Rómában alapított német régészeti intézet (DAI) és az 1888-ban ugyancsak Rómában alapított német történeti intézet (DHI).
Ennek megakadályozására Németország ideiglenes jogvédelmet kért az IJC-n.
Az ügy háttere az IJC egyik, 2012-ben született döntése, amelynek értelmében Németország eleget tett a "náci rezsim" idején Olaszországban elkövetett bűncselekmények miatti jóvátételi kötelezettségének, ezért az államokat megillető mentesség - szuverén immunitás - elve alapján érvénytelenek az ilyen ügyekben magánszemélyek javára, Németország terhére hozott ítéletek.
Az olasz alkotmánybíróság azonban 2014-ben kimondta, hogy háborús vagy emberiesség elleni bűncselekmények esetében nem alkalmazható az állami mentesség elve, vagyis a nemzetiszocialista rendszer áldozatai vagy hozzátartozóik továbbra is perelhetik Németországot kártérítésért, az ilyen pereket kizáró szabályozás pedig alkotmányellenes.
Időközben nagyjából 25 ilyen eljárás indult olaszországi bíróságokon.
A ZDF német országos köztelevízió az összeállításában kiemelte, hogy a nemzetiszocialista rendszer külföldi áldozatainak a második világháború után sokáig kellett várniuk a jóvátételt rendező politikai megállapodásra. Az első, úgynevezett globális megállapodásokat 1959 és 1964 között kötötte az akkori Nyugat-Németország európai partnerekkel. Olaszországgal a megegyezést 1961-ben írták alá. Az 1963-ban életbe lépett egyezmény alapján 40 millió márka jár azoknak az olaszországi áldozatoknak - haláluk esetén a hozzátartozóiknak -, akiket "faji, hitbeli vagy ideológiai okokból" üldözött a nemzetiszocialista rendszer, és akik "szabadságukban vagy egészségükben kárt szenvedtek".
A ZDF műsorában sulykolni kellett azt is, hogy a német hadsereg (Wehrmacht) és a nemzetiszocialista párt fegyveres szervezete (SS) "sok embert gyilkolt meg a második világháborúban Olaszországban".
(MTI nyomán)