Megérkezett Romániába pénteken Jill Biden, Joe Biden amerikai elnök felesége, aki ukrán menekültekkel, az őket segítő önkéntesekkel, amerikai katonákkal és román kormánytagokkal találkozik vasárnapig tartó látogatása során.
A first lady repülőgépe a Fekete-tenger partján lévő Mihail Kogalniceanu támaszponton szállt le, ahol a Romániába vezényelt amerikai csapatok legnagyobb része, mintegy kétezer katona állomásozik.
Jill Biden indulását követően Twitter-üzenetben tudatta: azért látogat Romániába és Szlovákiába, hogy az (Amerikában vasárnap ünnepelt) Anyák napját ukrán anyák és gyermekek körében töltse, akik "Putyin (orosz elnök) háborúja" miatt kényszerültek elmenekülni otthonaikból. A first lady hozzátette: amerikai katonákkal is találkozik, és meg akarja köszönni a szomszédos országoknak és segélymunkásoknak azt a támogatást, amelyet az ukrajnai menekülteknek nyújtanak.
A román média úgy tudja: pénteken a Mihail Kogalniceanu támaszponton szolgáló amerikai katonákkal vacsorázik, majd Bukarestbe utazik, ahol szombaton Carmen Iohanisszal, Klaus Iohannis román államfő feleségével közösen, aki szintén angoltanárként tevékenykedik, felkeres egy olyan iskolát, ahol a háború elől Ukrajnából menekült diákok tanulnak.
Jill Biden nem először látogat Romániába: 2014-ben elkísérte az akkor alelnöki tisztséget betöltő Joe Bident, aki a Krím elcsatolása után látogatott Kelet-Európába, hogy Washington támogatásáról biztosítsa az orosz agressziótól tartó szövetségeseket.
(MTI)